Belföld
Rendelet garantálja a bérfejlesztést
Tavaly harminc-, az idén pedig csaknem negyvenmilliárddal jutott és jut több pénz a központi költségvetésből a pedagógusoknak

Rétvári Bence (KDNP) államtitkár egy parlamenti kérdésre válaszolva kifejtette, az idén 38,5 milliárd forinttal jut több pedagógusbérre a központi költségvetésből, mint tavaly. Átlagosan – írta – legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye szeptembertől. Ezt követően 2016-ban és 2017-ben is lesz bérfejlesztés, amelyet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtási kormányrendelete garantál – hangsúlyozta Rétvári Bence. Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén több mint huszonkétezer pedagógus kerül be a Pedagógus II. vagy a Mesterpedagógus fokozatba.
Egy másik kérdésében Ikotity István LMP-s politikus az iskolák könyvtári állományának fejlesztésével kapcsolatban afelől érdeklődött, miért nem kapták meg az intézmények a 212 millió forintos támogatási keretösszeget. Az államtitkár azt írta, az elhúzódó tankönyvellátási elszámolás miatt a KELLO csak tavaly nyáron tudta elindítani a célzottan az iskolai könyvtárak igényei alapján történő beszerzéseket, amelynek eredményeként azonban jelenleg már 871 féle könyv áll rendelkezésre, összesen csaknem 125 ezer kötet, 478 millió forint értékben. A külön e célra kialakított informatikai felületen az iskolai könyvtárosok január végén adhatták le rendelésüket az iskolai diáklétszám függvényében.
Bővítették a felvételi tájékoztatót
Elérhető a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a Felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint minden jelentkezőnek akkor is érdemes újra áttanulmányoznia a jelentkezési szabályokat, információkat, ha korábban már megnézte azokat a honlapon. 2015 szeptemberétől öt képzési területen (műszaki, informatika, agrár, természettudomány és gazdaságtudományok) indulnak olyan szakok, amelyek keretében lehetőség van a duális képzést választani. Ezt minden esetben lábjegyzetben jelölték a meghirdetéseknél. A vállalati partnerek listája szintén megtalálható táblázatos formában. A felvételi kérelmeket február 15-ig lehet benyújtani.