Belföld
Pukli jövőre a gimnáziumát is otthagyja
A Magyarnarancs.hu írta meg, hogy egy szerda esti fórumon meghívott vendégként Pukli többek közt arról beszélt, egyfajta katalizátor volt a mozgalomban, ezért gyakran volt konfliktusa a többiekkel. Elmondta azt is, utólag már bánja, hogy a március 15-i tüntetésen bocsánatkérést követelt Orbán Viktortól és Áder Jánostól, mert szerinte „ezzel egy rakás embert elveszített a mozgalom”.
„Határozottan kijelentem, nem leszek államtitkár, nem vett meg az állam, bár voltak olyan események, amelyek félreérthetők voltak ebből a szempontból” – fogalmazott Pukli. Ugyan szeptemberben még úgy nyilatkozott, ismét pályázik majd az intézményvezetői posztra, most azonban már úgy értékelt: „fölállt az új Klik, és nem lett nagyobb a mozgástér, így vagy meghajlok teljesen, vagy kiszállok belőle”. Jelenleg más utat keres magának, ahol hatékonyabban tudja képviselni az oktatás ügyét, és szeretne egy konzervatív szemléletű pártot, „amelyet nem a pénz és a hatalom hajt”, egy ilyenben szívesen tevékenykedne, mert szerinte „nem az Orbán-kormányban kell gondolkodni, nem ők a jövő”. A Tanítanék Mozgalmat kiüresedettnek látja, ezért nincs más út számára, mint a politizálás.