Belföld

Példamutató a magyar családpolitika

Hosszú távú társadalmi fejlődés csak a természetes családok megerősítésével biztosítható, ebben egyetértettek a Családok IX. Világkongresszusának résztvevői – tájékoztatta lapunkat a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ).

A Salt Lake Cityben rendezett konferencián ötvenkét ország képviseltette magát, a résztvevők hitet tettek a hagyományos házasság és család mellett. Több előadó is leszögezte, hogy a legnagyobb kihívást jelenleg a melegházasság engedélyezésének terjedése és az abortusz jelenti a család intézményére.

Márki László, az Európai Nagycsaládos Szövetség elnöke előadásában kiemelte, hogy megfelelő családpolitikával megállítható a születésszám csökkenése, ahogyan az elmúlt években ez Magyarországon is megtörtént. A magyar küldöttséget vezető Mihálffy Andrea, a KCSSZ projektvezetője szerint a hagyományos családmodell elleni támadásokra a családbarát erők nemzetközi összefogásával lehet hatékonyan válaszolni. A tét nagy, mert a hagyományos családmodell gyengülése általános értékválsághoz, társadalmi káoszhoz vezet. A szakember úgy látja, a most véget ért rendezvény is bizonyítja, a családbarát szervezetek egyre egységesebben tudnak fellépni.

A kongresszuson megfogalmazódott egy összeurópai családkonferencia szükségessége. A rendezvény helyszínéül a többség hazánkat javasolta, elismerve ezzel a magyar családpolitika eredményeit.