Belföld

Palkovics: Semmi sem lesz az országos sztrájkból

„Azokkal kapaszkodnak össze, akiknek kormányzása idején túlfogyasztással vádolták a munkavállalókat, és két számjegyű inflációval csökkentették a bérek vásárlóértékét”

Kóka János nevű miniszterük békáknak nevezte a közszolgálati dolgozókat, akiknek nincs beleszólásuk a mocsár lecsapolásába – idézte fel Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke lapunknak annak kapcsán, hogy a szakszervezetek most az ellenzékkel összefogva kormányt akarnak buktatni.

Palkovics 20190119
Idegen érdekeket szolgálnak az akciókat szervezők Palkovics Imre szerint (Fotó: MH)

„Pártpolitikai célú akciónak tartom a szombati megmozdulásokat, amelyek nem szolgálják a munkavállalók érdekében megfogalmazott szakszervezeti célokat” – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

Hozzátette: nem várható a társadalom széleskörű támogatottsága egy ilyen akcióhoz, ahol a szakszervezetek, kilépve szerepkörükből és eredeti követeléseikből, a harmatgyenge ellenzékkel összekapaszkodva kormányt óhajtanak buktatni. „Azokkal kapaszkodnak össze, akiknek kormányzása idején túlfogyasztással vádolták a munkavállalókat, és Csillag István akkori gazdasági miniszter úgy vélte, a reálkereset csökkentése a versenyképesség záloga” – emlékeztetett a konföderáció elnöke. Felidézte: akkoriban ezért csökkentették is a bérek vásárlóértékét a két számjegyű inflációval, és nem a két számjegyű bérnövekedés időszaka volt. „Kóka János nevű miniszterük pedig békáknak nevezte a közszolgálati dolgozókat, akiknek nincs beleszólásuk a munkahelyeik ügyeibe, a mocsár lecsapolásába” – folytatta Palkovics Imre. Rámutatott: eladósították az országot, csak a nemzetközi befektetők érdekét harsogták, amely szerintük egy a nemzetével, emellett megtagadták határon túlra szakadt testvéreinket. Most pedig szintén a nemzet érdekei elé akarják helyezni a gazdáik érdekeit a kormány megbuktatásával – hangoztatta a Munkástanácsok elnöke.

Kitért arra is, hogy amikor először nagymértékű minimálbéremelést javasolt a kormány, ezek a szakszervezetek, amelyek most keveslik a nyolcszázalékos minimálbér- és garan­tált­bér­minimum-emelést, még kórusban jajveszékeltek a munkáltatókkal, hogy tömeges munkanélküliség lesz. „A vasárnapi boltzárat szintén a befektetők érdekében követelték eltörölni, hogy a munkavállalóknak vasárnap is kelljen dolgozniuk, most meg krokodilkönnyeket hullatva rabszolgatörvényeznek. Ez abszurd” – jelentette ki Palkovics Imre.

Az országos sztrájkból semmi nem lesz – vélekedett –, hacsak a helyi munkabeszüntetésekre a propagandasajtójuk nem hivatkozik mint országos és általános sztrájkra. A menetrendszerűen bekövetkező győri Audi-bérvitának pedig semmi köze a túlóratörvényhez – fűzte hozzá. Megjegyezte ugyanakkor: sajnálatos, hogy a kormány nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetek azon részével sem, akik pártsemlegesen, pragmatikusan a munkavállalók érdekeit igyekeznek megvitatni. Nemcsak a túlmunka szabályozásával vannak gondjaink, de egy millimétert nem megy előre a korkedvezményes nyugdíj helyébe lépő új rendszer ügye – vetette fel a Munkástanácsok vezetője. Közölte, számos kérdésben egyetértenek a pártpolitikai terepre tévedt szakszervezeti kollégák felvetéseivel. Érdemi párbeszédre lenne szükség a konfliktusok kezelésére, amely párbeszédben a kormánynak, a munkaadóknak, a szakszervezeteknek kell részt venniük, és semmi helye a politikai pártoknak és az úgynevezett civil szervezeteknek – szögezte le. Mint fogalmazott: ”Ők akkor kerülhetnek tárgyalási pozícióba, ha megszerzik a végrehajtó hatalmat, ám a jelek szerint erre még várniuk kell, a kormánybuktatás érdeklődés hiányában ismét elmarad.”


Nem a dolgozókért küzd az ellenzék

Nem tartja elfogadhatónak a magyarok többsége – 55 százaléka – az általános sztrájkot, mert úgy látja, az ország működésének és békéjének aránytalan sérelmével járna – derül ki a Századvég friss közvélemény-kutatásából. Az elmúlt időszak demonstrációival kapcsolatban a megkérdezettek hatvan százaléka úgy vélte: az ellenzéki politikusok a hatalomra jutás érdekében használják fel a tüntetések adta szereplési lehetőséget. Csupán a válaszadók 31 százaléka látja úgy, hogy az ellenzékiek őszintén kiállnak az emberek mellett a túlóratörvény ügyében. Csak a magukat baloldalinak vallók körében vannak többségben azok, akik szerint őszinték az ellenzéki politikusok (53 százalék), a középen állók és a jobboldaliak döntő többsége (52, illetve 82 százaléka) szerint is a hatalomra jutás érdekében vesznek részt az ellenzékiek a demonstrációkon. A mára a fővárosba és a megyeszékhelyekre szervezett akciók közösségi oldalain továbbra is alacsony a részvételi szándékukat jelzők száma. (KCs)