Belföld

Ösztöndíjak csökkentik az önköltséget

Hazánkban a legtöbb képzés esetén százötven-kétszázötvenezer forint közötti a féléves önköltség – nem tandíj! –, és csupán a legdrágább magyarországi képzések, az orvosképzés, egyes művészeti képzések esetén alakul félévenként egymillió körül az önköltség – válaszolta online fogadóóráján Palkovics László felsőoktatási államtitkár egy, a „világviszonylatban legmagasabbak közé tartozó magyar tandíjakról” szóló cikkel kapcsolatos kérdésre.

Hangsúlyozta, a magyar állampolgárok szinte kivétel nélkül magyar állami ösztöndíjas képzésben vesznek részt, azaz lényegében nincs olyan hallgató, aki az említett összegeket fizetné. Számos ösztöndíj és általában a tanulás költségeit csökkentő megoldás érhető el a hallgatók számára, például a pedagógusképzés területén a Klebelsberg-ösztöndíj, a duális képzésben részt vevő hallgatók esetén a hallgatói szerződésben rögzített, a minimálbér hatvan százalékát elérő bér, vagy a múltban is létező, ez év januárjától kiterjesztett Új Nemzeti Kiválósági Program – tette hozzá az államtitkár. Tájékoztatása szerint hamarosan megkezdik a tárgyalásokat a HÖOK-kal a hallgatói juttatási rendelet módosításáról. Palkovics László közölte azt is, a Szegedi Tudományegyetem kancellári megbízására kiírt pályázatok benyújtási határideje 2015. december 31. volt, összesen tizenhét pályázat érkezett be, eredményes eljárás esetén a kancellári kinevezés várható időpontja február 15.