Belföld
Összegyűjtik az iskolák javaslatait az ország mindegyik tankerületében
Rétvári Bence: Ilyen széles körű egyeztetésre még sosem került sor, mindenkit várunk, akit a diákok, a köznevelés jövője érdekel
Hazánkban mindenki számára garantált a békés véleménynyilvánítás joga, nem úgy, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a Gyurcsány-kormány idején lovas rendőrökkel támadtak a tüntetőkre – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára. A pedagógusdemonstrációkat koordináló „civilekről” megjegyezte, „bukott politikai erők képviselői próbálnak most újra felszínre kerülni, az ő céljuk önmagában a tiltakozás, ezzel viszont leginkább a diákoknak, tanároknak és szülőknek ártanak”.
Az államtitkár beszámolt arról, hogy Miskolc után már harminckét helyszínen tartottak tankerületi fórumot, ezeken 336 iskola képviselőivel konzultáltak, volt, ahol kettő-három, másutt nyolc-tíz pedagógus képviselt egy intézményt. A konzultációk tovább folytatódnak, a hét végéig mind
a 198 tankerületből összegyűjtik a javaslatokat, amelyeket aztán a minisztérium a köznevelési kerekasztal elé tár. A kerekasztal első ülésére február 9-én, jövő kedden kerül sor – jelentette be Rétvári.
„Mindenkinek elküldtük a meghívót, ilyen széles körű egyeztetésre még sosem került sor” – hangsúlyozta az államtitkár, megismételve, hogy érthetetlennek tartja, a szakszervezetek, amelyek korábban sürgették a kerekasztal létrehozását, most bojkottálják azt. Rétvári úgy vélekedett, az érdekvédelmi szervezeteknek társadalmi feladatuk lenne, hogy képviseljék az érintetteket a tárgyalóasztalnál, ahová a szakszervezeteken kívül várják a szakmai, a tudományos szervezeteket, a fenntartó, a munkaadók, a pedagógusképző intézmények, a szülők és a diákok képviselőit is, „mindenkit, akit a diákok, a köznevelés jövője érdekel”.
A pedagógusok követeléseivel, bírálataival kapcsolatban emlékeztetett a béremelési programra és a bevezetett életpályamodellre. Nem állítjuk le ezt a folyamatot, nem térünk vissza a 2010 előtti állapotokhoz – hangoztatta, felidézve, hogy a balliberális kormányzás alatt az iskolafenntartó önkormányzatok többsége hitelfelvételre, kötvénykibocsájtásra kényszerült, és 381 iskola ajtajára került lakat, a polgári kormány ezzel szemben végrehajtotta az ezermilliárd forintos önkormányzati konszolidációt. „Az adósságok nem keletkezhetnek újra” – szögezte le. Mindazonáltal a központi fenntartás hibáinak orvoslása megkezdődött, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új szervezeti és működési szabályzata növeli a tankerületek hatáskörét, és megteremtették a jogi alapot az iskolák kisebb, napi kiadásaira szolgáló kincstári kártya bevezetéséhez is, igaz, a kártya bevezetése csúszik.
A Fidesz–KDNP-nek a gyermekek érdeke a legfontosabb, miközben a bukott baloldal pártpolitikai célokra használja a pedagógusokat, hiszen az „oktatásinak álcázott” tüntetések mögött többnyire ők állnak – mondta tegnap Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
tiltakozási hullám
A miskolci Herman Ottó Gimnázium tavalyi levelével elindított, a norvég alapos Humán Platform és Hívatlanul Hálózat által felkarolt, a pedagógus-szakszervezetek és az ellenzéki pártok támogatását élvező tiltakozó mozgalom keretében tegnap „országos demonstrációt” tartottak. A miskolci „bázistüntetést” a Pedagógusok Szakszervezetének helyi csoportja szervezte három másik pedagógus-szakszervezet és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma közreműködésével, csatlakoztak hozzájuk közlekedési és egészségügyi dolgozók is. A Herman Ottó Gimnázium elől induló fáklyás felvonuláson a rendőrség szerint ötezren vettek részt. A békéscsabai, budaörsi, győri, hajdúszoboszlói, pécsi, soproni, szegedi, szombathelyi és veszprémi demonstrációkon néhány százan jelentek meg. Képünk a fővárosi Szabadság téren készült, ahol a „rendszer ellen 667 napja tiltakozó” Szabadságszínpad nevű Facebook-csoport szervezett akciót.