Belföld

Összefogás a diákok biztonságáért

Balatonfüredi drogügy: az iskola közössége támogatja az igazgatót

Bizonyos intő jelekre felfigyeltek korábban a pedagógusok, de jóhiszeműek voltak, elhitték a különböző magyarázatokat. Most számukra is tartanak majd drogmegelőzési felvilágosítást – erről is beszélt lapunknak Duna Katalin, a Lóczy- gimnázium igazgatója.

Az Index által gerjesztett rágalomhadjárattal szemben teljes összefogás alakult ki, a tantestület, a szülői munkaközösség, sőt a diákönkormányzat is kiáll azért, hogy az iskola biztonságos környezetet jelentsen a fiatalok számára, és támogatnak minden olyan jogszerű, de határozott döntést, amely ezt segíti – mondta lapunknak Duna Katalin, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakgimnázium igazgatója. Amint arról már beszámoltunk, az említett hírportál azt állította, több tanulót kirúgtak a gimnáziumból füvezés miatt, miután az igazgatónő berendelte és kihallgatta őket. Ezzel szemben az történt, hogy a már folyamatban lévő nyomozásról értesítette a rendőrség az iskolát, majd az ügyben érintett diákok szülei keresték meg őt. Fegyelmi eljárásra majd csak a nyomozás lezárása után kerülhet sor, és ennek is csak a legsúlyosabb következménye lenne az iskolából való kizárás. Négy diák viszont már jelezte, hogy máshol szeretné folytatni tanulmányait, tiszta lappal új életet kezdeni, egy tanulónak pedig szülői kérésre szüntették meg a jogviszonyát. Amúgy a hírek szerint nem vagy nemcsak marihuá-nát szívtak a diákok, hanem a bio-fűnek nevezett, sokkal veszélyesebb, pszichés és fizikai függőséget okozó szintetikus drogot is.

Jelenleg rendben folyik a szóbeli érettségi, két, az ügyben érintett tanuló is jó eredményekkel tett előre hozott vizsgát – közölte az igazgató. Elképzelhető, hogy a rágalmazókkal szemben jogi lépéseket tesznek. A botrány azonban nem változtat azon, hogy az iskolába nagy a túljelentkezés, sőt, az igazgatónő elmondta, épp most hívta egy szülő, külföldről költözött haza a család, és pont ezért a szellemiségért választották az intézményt, mert azt szeretnék, hogy biztonságban legyen a gyermekük. Eddig is tudni lehetett, hogy ez egy konzervatív értékeket valló iskola – hangsúlyozta Duna Katalin, hozzátéve, elsődleges a számukra, hogy megvédjék a fiatalokat. Egyébként nem egyszeri esetről volt szó, ahogyan az ellenzéki sajtó tálalta, hanem komoly droghálózat után nyomozva jött képbe az iskola is. Bizonyos intő jelekre felfigyeltek a pedagógusok, de jóhiszeműen elhitték a különféle magyarázatokat. A tanulók számára eddig is volt drogmegelőzési felvilágosítás, de most a tanároknak is szerveznek, és a szülők is jelezték, hogy igényt tartanak erre. Országosan is szükség lenne rá – jegyezte meg az igazgatónő.