Belföld
Öngondoskodást segítő Babakötvény
Adó-, járulék- és illetékmentes az állampapír vásárlása, és a befizetett összeg tíz százalékának megfelelő támogatás jár hozzá

Nemrég arról számolt be a Világgazdaság, hogy a Babakötvény indulása óta több mint negyvenegyezer Start-számlát nyitottak a Magyar Államkincstárnál, ezzel ez a lehetőség már csaknem olyan népszerű, mint akkor volt, amikor még a bankoknál és a takarékszövetkezeteknél is meg lehetett nyitni. Ugyanis 2011-ben szintén negyvenegyezer fölötti mennyiségben nyitottak Start-számlát, 2012-ben viszont már csak harminchatezret, 2013-ban pedig mindössze tizenegyezret. A számlanyitás átmeneti visszaesésében valószínűleg szerepet játszott, hogy 2012 őszén az új Start-számlák kezelésében monopolszerepet kapott az államkincstár, azóta új számlát csak a kincstárnál lehet nyitni, és a bankoknál, valamint takarékszövetkezeteknél vezetett régebbi számlákat is csak a kincstárhoz lehet átvinni.
Már tavaly májusban arról írt az Azenpenzem.hu portál, hogy megugrott a Babakötvény-állomány. Hozzátették azonban, hogy még lenne hová fejlődni, mivel továbbra is nagyon sok a passzív számla – ezek azok, amelyeket a gyermek születésekor az állam automatikusan megnyit, a szülők azonban nem foglalkoznak vele. Ez nyilvánvalóan azóta is érvényes megállapítás, noha egyre több az aktív számla, arányaiban még mindig messze elmarad a 2006 óta született gyermekekre „passzívan várakozó”, életkezdési támogatást őrző számláktól. Ezeknek a letéti számláknak a száma meghaladja a hatszázezret, míg a legfrissebb adatok szerint 64 ezer 401 Start értékpapírszámlát kezel a kincstár, 11 milliárd 757 millió forint értékben. Tavaly január 1. és december 16. között 37 ezer 723 Start értékpapírszámlát nyitottak – tájékoztatta lapunkat az államkincstár.
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt. néhány hete közzé tett felmérése alapján a magyar családok 54 százaléka gyűjt pénzt gyermeke jövőbeni céljaira, első helyen áll a továbbtanulás támogatása, másodikon a biztonsági tartalék képzése, míg harmadik a sorban az otthonteremtés segítése. A megtakarítási eszközök népszerűségi listáját a megtakarítási számla vezeti, ezután következik a lakás-előtakarékosság és az életbiztosítás, a Babakötvény pedig a negyedik leggyakrabban említett forma.
A kormány arra szeretné ösztönözni a szülőket, hogy gondoskodjanak gyermekeik jövőjéről már születésüktől fogva, hosszú távú megtakarítás formájában - hangsúlyozta egy sajtótájékoztatón a közelmúltban a kormányszóvivő. Kurucz Éva emlékeztetett rá, a gondoskodásra lehetőséget nyújtó Start-számla-rendszert 2012-től két lépcsőben újította meg a kormány: egyrészt összekötötte az állampapír-vásárlással, másrészt összekapcsolta a konstrukciót a Babakötvénnyel. Az életkezdési támogatás növelésének lehetősége illeszkedik a kormányzat családpolitikájába.
Miszlai József, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese ugyanezen a tájékoztatón arról beszélt, a babakötvény növekvő népszerűségét több tényező magyarázza. Egyrészt az aktiválást követően a Start-számlán vásárolt Babakötvény után az infláció fölötti háromszázalékos extra kamat jár. Másrészt a vásárlás teljes mértékben adó-, járulék- és illetékmentes, emellett a gyermek a befizetett összeg tíz százalékának megfelelő, de maximum hatezer forintos állami támogatásban is részesül.
Az állampapír-vásárlás kényelmét növeli, hogy mobiltelefonon és interneten keresztül is lehetséges a WebKincstár, illetve MobilKincstár szolgáltatás segítségével. A személyes ügyintézés könnyítése érdekében pedig egyre több Babakötvény-igénylő pont nyílik országszerte, tavaly a meglévő tizennyolc pont mellé további hatot nyitottak járási hivatalokban, önkormányzatoknál. A szerződés megkötése nagyon gyors, gyakorlatilag egy számlát kell nyitni, és onnantól a szülőnek, hozzátartozónak már semmi dolga nincs vele - hangoztatta a kincstár elnökhelyettese. A számlára bármikor bármekkora összeget rá lehet tenni.
Életkezdési segítség a bankszámlán
Az állam a 2005. december 31. után született, magyar állampolgárságú és Magyarország területén bejelentett lakóhellyel rendelkező gyermekek számára 42 500 forint életkezdési támogatást ad, a Magyar Államkincstár automatikusan nyit számlát a gyermek részére, azon külön kérés nélkül helyezi el a támogatás összegét, és erről postai úton értesítést küld. Az összeg a kincstári számlán az előző évi átlagos infláció mértékével kamatozik. A felhalmozott megtakarítást a tizennyolcadik életévét betöltött gyermek veheti fel, és azt jogszabályban meghatározott célokra - többek között tanulmányokra, lakhatásra, pályakezdésre, gyermekvállalásra - fordíthatja. A gyermek családi pótlékra jogosult szülője, törvényes képviselője vagy a gyermek hozzátartozója Start értékpapírszámlát nyithat a gyermek részére, ahol az állam a befizetések tíz százalékának megfelelő, de legfeljebb évi hatezer forint állami támogatást ad évente. Az életkezdési támogatás összege a hozamokkal együtt automatikusan Babakötvénybe fektetődik, amely a magyar állami garancia miatt hosszú távon is biztonságos befektetés. A gyermek tizennyolcadik életévének betöltéséig keletkezett megtakarítás és hozam mentesül mindennemű adó, járulék és illeték alól. A kincstár által közölt számítás szerint ha valaki havi ezer forintot fizet be rendszeresen, akkor a futamidő végén közel hatszázezer forintos megtakarítása lesz a gyereknek, havi ötezer forintos rendszeres befizetésnél a futamidő végén mintegy két és fél millió forintra nő a megtakarítás.