Belföld

Októberben is folytatódnak az ellenőrzések

Ahogyan szeptemberre, úgy októberre is fokozott ellenőrzést rendelt el Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ország egész területére a közrend és a közbiztonság fenntartása, illetve a bűncselekmények megelőzése érdekében.

Ezen intézkedés nyomán a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

A magyar fél kezdeményezésére Papp Károly tegnap Letenyén találkozott kollégájával, Vlado Dominić horvát rendőr főigazgatóval. A munkamegbeszélésen az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet tekintették át – tájékoztatott az ORFK.

Kiss Árpád, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal általános főigazgató-helyettese az M1 reggeli műsorában beszámolt arról, zajlik a letenyei tranzitzóna kialakítása, huszonnyolc konténert telepítenek, köztük iroda-, egészségügyi és szaniterkonténereket, de lesz bírói konténer is. Az egészségügyi szolgálatot a Magyar Honvédség biztosítja, jogi ügyekben a kormányhivatal jogi segítségnyújtó szolgálatával dolgoznak majd együtt.