Belföld
Nyomoznak a Ligának utalt pénzek miatt
A feljelentés szerint „vélelmezhetően semmis kölcsönadási szerződés alapján, fedezet nélkül utalt a VDSZSZ Szolidaritás 65 millió forintot a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája javára”. A kölcsön visszafizetésétől a Liga elzárkózik, telekkönyvi biztosítékot sem hajlandó adni, és szintén elzárkózik a VDSZSZ-nél fennálló, százmilliós nagyságrendű kintlevőség elismerésétől, visszatérítésétől és biztosíték nyújtásától – így a feljelentés.
A dokumentumban szerepel az is, hogy a szakszervezet sztrájkalapjának egyenlege tavaly december 31-én száztízmillió forint volt, június 19-én pedig már a százmilliót sem érte el, holott nem csökkennie, inkább növekednie kellett volna a tagdíjbefizetésekből.
A Liga közölte: a VDSZSZ szövetségi tanácsa megállapította, a VDSZSZ Szolidaritás nem tett eleget tagdíjfizetési kötelezettségének a szövetségben, ezért kizárta tagjai sorából. Bárány Balázs lapunknak úgy nyilatkozott, nem voltak jelen a döntésnél, vitatják jogszerűségét, és egyébként is érdekes, hogy a mintegy nyolcezer-ötszáz tagot számláló szövetség kizárja legnagyobb, nyolcezer fős tagszervezetét.