Belföld

Nyári egyetem határon túli hallgatóknak

A határon túli magyarok boldogulása egyben a nemzet boldogulását is jelenti, ezért is tartja fontosnak a kormány, hogy segítse megmaradásukat a szülőföldjükön – mondta tegnap Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Eötvös Loránd Tudományegyetem huszonegyedik Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megnyitóján.

Kiemelte, a rendezvény komoly szerepet tölt be abban, hogy a magyar nemzet összekovácsolódjon, és akiknek az otthon és a haza földrajzi értelemben elválik egymástól, otthonra találhatnak most itt, Budapesten.

Hoppál Péter kulturális államtitkár hangsúlyozta, a kulturális önazonosság megélésének egyik legfontosabb terepe a határon túli magyarok számára a magyar nyelvű felsőoktatás, amely a jövő értelmiségképzése szempontjából is lényeges terület. Palkovics László oktatási államtitkár ismertette azokat a kezdeményezéseket, melyekkel segítik a határon túli fiatalok képzését, a magyar oktatás versenyképessé tételét. Mezey Barna, az ELTE rektora pedig felidézte: annak idején az alapító gondolat az volt, hogy olyan kapcsolati háló alapja legyen a nyári egyetem, amely összeköti a magyar értelmiséget. Az idén több mint százhatvan fiatal vesz részt a rendezvényen.