Belföld

Nem törődik az ellenzék a szakmai érvekkel

Aláírásukkal igazolták a gyógypedagógiai szervezetek, hogy az oktatási törvény módosítása, amelynek előkészítésében részt vettek, szerintük a gyermekek érdekét szolgálja

Áder János köztársasági elnököt és Aáry-Tamás Lajos oktatási biztost is durva támadások érték a „lex Taigetosz” miatt. Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul, miközben a szakmai szervezetek egyhangúlag támogatták a módosítást.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján tegnap közzétették azt az emlékeztetőt, amely az ellenzék által lex Taigetosznak nevezett – a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN-es) gyerekek osztályozás alóli felmentésének kivezetését is tartalmazó – törvénymódosítás elfogadását megelőző egyeztetésen készült. Miután ugyanis az államfő pénteken aláírta a törvényt, jelezve, hogy annak „irányával és tartalmával a rangos szakmai szervezetek is egyetértenek”, több helyütt hazugsággal vádolták meg, hivatkozva a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán működő Logopédiai Szakcsoport ellenvéleményére. A Népszava címlapján közölte, hogy Áder János „füllentett”.

Az emlékeztető tanúsága szerint azonban a június 8-án a Sándor-palotában tartott egyeztetésen jelen lévő szervezetek – Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények, Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálat, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálat – képviselői egyhangúlag úgy nyilatkoztak, hogy szakmailag támogatják az Országgyűlés által elfogadott törvényt, amely szerintük a gyermekek érdekét szolgálja. Arra a kérdésre is igennel válaszoltak, hogy részt vettek-e a törvényjavaslat előkészítésében. Mindezt pedig aláírásukkal is igazolták a dokumentumban.

Észrevételeik csupán arra vonatkoztak, hogy a törvény célkitűzéseit egy komplex csomag részeként, tehát a gyógypedagógiai ellátórendszer fejlesztésével együtt támogatják. Erről bővebben is olvashatunk az általuk kiadott „támogató nyilatkozatban”, amelyben leszögezik, hogy a módosítás „szakmai tapasztalatok alapján született”, és konszenzusos javaslat kialakítására törekedtek. „Olyan intézkedések sorozatát” javasolták, amelyek a felmentés helyett megteremtik a feltételeit a tanulók felzárkóztatásának. „Van helye a konstruktív vitának, ennek azonban a gyermekekről, a szakmai együttműködések lehetőségeiről kell szólnia” – írták, kizárva tehát a politikai felhangokat.

Az LMP már pénteken tudatta: az Alkotmánybírósághoz fordul a törvény megsemmisítése érdekében, és ehhez várja a parlamenti képviselők csatlakozását. Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője tegnap közölte, néhány független képviselő már aláírta beadványukat, amelyet valószínűleg az MSZP is támogat majd. A Jobbik is aláírja a beadványt, Dúró Dóra frakcióvezető-helyettes szakmailag hibásnak és emberileg kegyetlennek nevezte a törvényt.

Az ügy mellé áll a Tanítanék Mozgalom is, amely egyébként korábban Aáry-Tamás Lajos oktatási biztost is bírálta, amiért nem ítélte el a törvénymódosítást: „Ön most is megtalálta a módot arra, hogy ne kelljen határozottan kiállnia az alapjogokat sértő kormányzati intézkedések ellen” – vádaskodtak levelükben.