Belföld

Nem akarják megvonni a pluszpénzt senkitől sem

A szeptemberi béremelés százhetvenötezer pedagógust illet meg

A 2013 óta tartó pedagógus-bér-emelés utolsó részletét az intézményvezetők differenciáltan adhatják a kollégáknak. A pedagóguskar tiltakozik. Horváth Péter elnök lapunknak azt mondta, az igazgatók kilencven százaléka biztosan nem fog élni a lehetőséggel.

Horváth Péter 20170828
Horváth Péter: Nem lesz differenciálás (Fotó: Nagy Balázs)

Szeptemberben megemelik a tanárok bérét, ami 175 ezer pedagógust érint, és huszonnégymilliárd forintot fordítanak rá a költségvetésből – mondta Palkovics László oktatási államtitkár szombaton a távirati irodának. Hangsúlyozta, a 2013 óta tartó bérrendezés során átlagosan ötven százalékkal bővült a pedagógusok illetménye, és erre a célra 350 milliárd forintot költött az állam. Az OECD statisztikái szerint Magyarország az elsők között szerepel azon országok között, ahol nőtt a pedagógusok bére. Példaként említette, hogy 2013-ban egy 19 éve dolgozó, a pedagógus I. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak bruttó 149 ezer forint volt a bére, ez mára bruttó 274 ezer forintra nőtt. Egy pedagógus II. kategóriában lévő, főiskolai diplomával rendelkező tanárnak szintén 149 ezer forint volt a jövedelme, most 301 ezer forintot vihet haza.  

Az államtitkár beszélt arról is, hogy szeptembertől nő az iskolaigazgatók jogköre: törvényben garantálja a kormány, hogy a vezető nélkül sem kinevezni, sem felmenteni nem lehet tanárt, és a jövő hónaptól lehetőség van növelni azon osztályfőnökök bérpótlékát, akik nehezebb körülmények között dolgoznak.

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöksége pénteken közleményben jelezte: továbbra sem ért egyet a jogszabályban garantált béremelés differenciálhatóságával. Szükségesnek tartják ugyan, hogy az intézményvezetők kapjanak lehetőséget a kiemelkedő munka anyagi elismerésére, azonban a szeptemberi béremelés minden pedagógust megillet, viszont jutalmazásra csak úgy lehetne használni, ha a pedagógusok egy részétől megvonnák az emelt bért. Ez igazságtalan lenne, és feszültségeket szülne a tantestületekben. Ezért kérik az intézkedés visszavonását.

Az NPK már a Köznevelési Kerekasztalnál is tiltakozott a béremelés differenciálhatósága ellen. Kérdésünkre, hogy csalódtak-e a szakmai fórumban, Horváth Péter, a pedagóguskar elnöke lapunknak azt mondta, tisztában vannak azzal, hogy a kerekasztalnak csak tanácsadó, javaslattevő szerepe van, ezzel együtt sajnálják, hogy a kormányzati oldal nem fogadta el az érveiket.

Felvetettük azt is, hogy amennyiben igazságtalannak tartják az eljárást, miért tettek közzé egy mintát, amely alapján az intézmények elkészíthetik értékelési rendszerüket a differenciáláshoz. Horváth közölte, a kar etikai kódexének szellemében jogkövető magatartást tanúsítanak, s ehhez adnak segítséget az iskoláknak. Visszajelzéseik alapján valószínűnek tartja, hogy az intézmények kilencven százaléka, vagy akár ennél is nagyobb hányaduk nem alkalmazza majd a differenciálást – mint ahogy az általa vezetett győri Révai Miklós Gimnázium sem.

Hétfőn, illetve kedden megérkeznek a családokhoz a szeptemberi családtámogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet). Novák Katalin, az Emmi családügyekért felelős államtitkára közlése szerint a szeptemberre járó családtámogatásokat hétfőn utalják el, a posta pedig kedden kézbesíti a pénzbeni ellátásokat. Ez csaknem 1,3 millió családot érint.