Belföld
Mindennapos testnevelés életközelből
„Lehetővé kellene tenni, hogy az iskolák eldöntsék, hogyan szervezik az öt tanórát”
– Harmadik éve, hogy bevezették az iskolákban a heti öt kötelező testnevelés órát, amelynek feltételei sokhelyütt még mindig hiányoznak. Nem volt ez elhamarkodott lépés?
– Korábban számos alkalommal jeleztem, s most is úgy gondolom, hogy ez a szerencsésebb forgatókönyv. Ha ugyanis olyan döntés született volna, hogy majd akkor vezetik be a mindennapos testnevelést, amikor már mindenütt rendelkezésre állnak a szükséges tárgyi és személyi feltételek, ki tudja, mikor került volna erre sor. Miközben a felmérések szerint a fiatalok egészségi és edzettségi állapota olyan alacsony szintű, hogy gyors intézkedésre volt szükség. Valóban, vannak olyan iskolák, ahol ugyan jó időjárási körülmények között a szabadtéri lehetőségek megoldást jelentenek, de a téli időszakban marad a tornaszoba, vagy éppen a folyosó. Ugyanakkor – ezt persze nem követendő példaként mondom – harminc évvel ezelőtt én is úgy tanítottam egy középiskolában, hogy nem volt tornaterem, csak egy betonpálya és egy szűk folyosó. Sok múlik tehát a testnevelő tanárok találékonyságán.
– Az egyetemen a hallgatókat felkészítik a mostoha körülményekre?
– Itt minden sportági mozgásformát úgy tanulnak a hallgatóink, hogy módszertanilag felkészültek legyenek arra, mi van, ha hiányos feltételek között kell helyt állniuk, ha hiányzik egy-egy tornaszer, miként lehet azt mással pótolni. Tudniuk kell, hogyan tanítsanak ott, ahol nem optimálisak a körülmények.
– De hogyan lehet megoldani a tor- naterem hiányát?
– Ott van például a tantervben szereplő grundbirkózás, amit éppen azért találtak ki, s alkották ilyenre a szabályait, hogy szőnyeg nélkül is lehessen gyakorolni. Vagy ahol van egy közeli játszótér, és ha az időjárás is megengedi, kiváló órát lehet tartani. Általában is jól ki lehet használni a zöldfelületeket. Sőt a vízparti településeken akár vízi sportokat is be lehet venni a helyi tantervbe.
– De csak jó időben.
– A vízi sportokat természetesen szeptemberre, májusra és júniusra lehet tervezni.
– Ilyen foglalkozásokhoz nem ösz-szevont órákra lenne szükség?
– De igen, ezért lényeges, hogy központilag ne nagyon kössük meg az iskolák kezét. Az összevont, kettős testnevelésóra lehetősége rendkívül fontos kérdés. Nemrég az MTA Szomatikus-nevelési Albizottsága – amelynek elnöke vagyok – is foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. Meglátásom szerint nem kellene ragaszkodni a heti ötször egy testnevelésórához. Jelenleg csak az úszás tananyagnál lehet összevonni két órát. Ehelyett lehetővé kellene tenni, hogy az iskolák eldöntsék, hogyan szervezik az öt tanórát, annak érdekében, hogy minél jobban kihasználhassák az adottságaikat. Ha csak heti három nap lenne testnevelés, mondjuk hétfőn és szerdán két-két összevont óra, pénteken pedig még egy, a mozgás, a fizikai aktivitás szempontjából az is folytonosságot, rendszerességet jelentene, emellett többféle programra adna alkalmat, mint például az említett vízi sportok.
– És amikor rossz az idő?
– A kisebb tornatermek, a helyenként erre a célra kialakított konditermek és tornaszobák esetében tudni kell, hogy nagyon sok új eszköz áll rendelkezésre, olyanok, amelyek kis helyen elférnek, változatos gyakorlást tesznek lehetővé, és nem jelentenek nagy beruházást. Ott van például a házilag is elkészíthető kis gumiasztal. Ezt imádják a gyerekek, és viszonylag szűk területen lehet használni. Megjegyzem, kreatív testnevelő kollégák ezt a szert teherautókerék-belső gumival is helyettesítették. A labdajátékoknak is van kisebb helyigényű változata, például a streetball vagy a lábtoll-labda. Nyilván, ha kicsi a hely, a gyakorlatok végrehajtása más óraszervezést igényel, például csoportokra kell felosztani az osztályt, de erre a feladatra is felkészítjük hallgatóinkat.
– Ezek akkor is csak szükségmegoldások.
– Tisztában vagyok a problémákkal, tudom, hogy a pedagógustársadalom nagyon várja az új tornatermeket, tanuszodákat, amelyek egyébként épülnek is. Sajnos nemrégiben felmerült, hogy csökkenteni kellene a testnevelésórák számát. Akik ezt mondják, azoknak az egyik érvük az, hogy ilyen körülmények között kicsi az iskolai testnevelés hatékonysága. Az első és legfontosabb, hogy a törvényi szabályozáshoz már ne nyúljanak hozzá, mert az nagy visszalépést jelentene. A tantestületek legnagyobb részben elfogadták és támogatják a mindennapos testnevelést. Én a tárgyi feltételek terén sem látom drámainak a helyzetet, de nyilvánvaló, hogy ez hosszú távon nem maradhat így, ez csak átmeneti állapot lehet. A tárgyi feltételhiány valóban terheli az iskolai testnevelés teljes rendszerét, így erre az elégedetlenségi hullámra könnyen fel lehet ülni. Csak azt nem lenne szabad elfelejteni, hogy hiába állnak rendelkezésre a legkiválóbb feltételek, ha olyan a tanár, akkor szétesik a nevelési-oktatási folyamat. És fordítva is igaz: ha jó a tanár, akkor a hiányosságok megléte esetén is lehet jó órákat tartani. Vagyis fontos a megfelelő feltételrendszer, de a fókuszban a tanár áll, a személyisége, az elszántsága és a hivatástudata.
– Mit tehet a szülő?
– Sajnálatos módon elterjedt, hogy a szülők felmentetik gyermeküket a testnevelésóra alól. Ez szerintem nagyon káros. Rossz példát mutat a szülő azzal, hogy segít a gyereknek „megúszni” a testnevelésórát. Persze, nem arról van szó, amikor a tanuló valóban komolyan sportol egy sportegyesületben. Nagy a szülő felelőssége. Tisztában kell lennie azzal, hogy a testnevelés nagyon fontos, nemcsak a pszichomotoros hatása miatt, hanem az érzelmi és az értelmi fejlődést is segíti. Emellett a rendszeres, tervezett testmozgással megelőzhetők a fizikai inaktivitással összefüggő népbetegségek, amelyek egyébként nem csak nálunk, hanem szerte a világon elterjedtek.
– Külföldön hogyan vélekednek a mi heti öt testnevelésóránkról? Van erről információja?
– Nemrég Bécsben jártam egy nemzetközi sporttudományi konferencián. Ott bizony megsüvegelték ezt a vívmányt, nagyon nagy dolognak tartják, talán még irigykednek is ránk. Érdekes volt, amikor a mindennapos testnevelés magyarországi problémáiról beszéltem, a reakció az volt, hogy „jó-jó, de ti legalább már megcsináltátok”. Bemutattam egy kérdőíves felmérésem eredményét is. Ebből egyrészt az derült ki, a testnevelést oktatók (tanárok és tanítók) nem érzik, hogy emelkedett volna a testnevelés tantárgy rangja. Másrészt, nem elégséges a kapcsolat a tanórán kívüli sporttal. Ez azért baj, mert az infrastrukturális hiányosságokra részben megoldást jelenthetne a sportklubokkal való együttműködés is. Ahol erre lehetőség kínálkozik, az egyesületi vagy önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítményeket is be lehetne vonni a testnevelésórák megtartásába.