Belföld
Mérséklődő területi egyenlőtlenségek az állami iskoláknál
Rétvári Bence: Nemcsak pénzügyileg, hanem minőségi szempontból is csődbe ment az oktatás a Klik előtt

Az állami fenntartású iskolák közötti regionális különbségekről tájékoztatnak többek között az informatikai ellátottság adatai – mutatott rá egy írásbeli kérdésre adott válaszában az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A Rétvári Bence által jegyzett dokumentumhoz csatolt táblázatok alapján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozása, vagyis 2013. január elseje óta ezek az adatok a különbségek kiegyenlítődését mutatják: az interaktív táblával felszerelt tantermek száma az azóta eltelt időben azokban a régiókban növekedett leginkább, ahol korábban a legalacsonyabb volt az ellátottság, vagyis Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön.
A regionális különbségek csökkentésének további mutatója az államtitkár szerint a képesítés nélkül tanító pedagógusok arányának változása – ez az önkormányzati fenntartás idején átlagosan 3,4 százalékos volt, a mostani tanévre viszont 2,4 százalékra mérséklődött, és a csökkenés valamennyi régióban megtörtént.
Rétvári hozzátette, a területi egyenlőtlenségek mérsékléséhez az uniós társfinanszírozással megvalósított köznevelési projektek is hozzájárultak. A Klik megalakulása óta két jelentősebb uniós projekt járult hozzá az „indikátorok értékének növeléséhez”: az informatikai eszközellátottság, illetve az eszközök minőségének javításához a Budapesten és Pest megyén kívüli intézményekben – folytatta az államtitkár –, ezzel csökkentve az egyenlőtlenségeket is.
Egy másik válaszában Rétvári leszögezte: a állam azért vette át a fenntartói jogokat az önkormányzatoktól, mert „lényegében csődbe mentek az oktatási intézmények anyagi értelemben és az oktatás minőségét illetően is”. Az államtitkár emlékeztetett arra, 2016. március elsejétől új elnök vezeti a Kliket Pölöskei Gáborné személyében, aki miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz, a Klik gazdálkodási és szervezeti problémáinak megoldását, az új struktúra kialakítását miniszteri biztosként Jenei Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja felügyeli. Tegnapi hír: megkezdődhet az aláírásgyűjtés a kötelező tanórán kívüli foglalkozásokról szóló népszavazási kezdeményezéshez, miután kedden jogerőre emelkedett a kérdés hitelesítéséről hozott határozat.
Természettudomány a „szabadsávban”
A természettudományos tantárgyak szakgimnáziumi oktatásának a tanulók céljait legjobban szolgáló lehetőségei egyeztetés alatt állnak, végleges döntés még nem született – közölte egy írásbeli parlamenti válaszában Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Hangsúlyozta, a magasabb óraszámú szakmai képzés, a nyelvi és informatika órák emelkedő száma mellett biztosított a kötelező érettségi vizsgatárgyak vizsgáira való felkészülés, emellett olyan természettudományos tárgyakat tanulhatnak a diákok, amelyek az ágazat szakmai képzéseit erősítik, illetve a szakmai ismeretek szabadsávjába további természettudományos tárgyak illeszthetők. Leszögezte: az érintett pedagógusok továbbfoglalkoztatására számos lehetőség nyílik, így a szakmai tárgyak oktatásában, a kétéves érettségire felkészítő képzésben vagy másik szakképzési centrumban. A Pedagógusok Szakszervezete követeli, egy évvel halasszák el a szakgimnáziumi és szakközépiskolai kerettantervek bevezetését.