Belföld

Megszabták a kiváltás menetrendjét

Az idén dönthetnek a rossz felsőoktatási PPP-konstrukciókról, így jövő tavasszal állami tulajdonba kerülnek az ingatlanok

A magánszféra bevonásával indult felsőoktatási beruházások fele gazdaságtalan, ezek kiváltására jövőre tizennyolcmilliárd forintot szánnak. A 2016-os költségvetésben ugyan csak ötmilliárdos összeg szerepel e célra, ám „az előirányzat felülről nyitott”, s az államtitkár szerint a megtakarítást is visszaforgatják a rendszerbe.

A felsőoktatási PPP-konstrukciókban, azaz a köz- és a magánszféra együttműködésében megvalósult projektekkel kapcsolatban 2016-ban és 2017-ben kormányhatározatban rögzített többletforrás áll rendelkezésre az előnytelen szerződések kiváltására. A jövő évi költségvetésben 5,3 milliárd szerepel e célra, de „az előirányzat felülről nyitott”. Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre adott válaszában részletezte a kiváltás indokait és a folyamat tervezett menetrendjét.

Az Universitas Program keretében megvalósult beruházások finanszírozása a futamidő kezdetétől a 2028-as lezárásig változatlan konstrukció mellett 391 milliárd forint többletköltséget jelentene, amelyből a bruttó beruházási költség mindössze 86 milliárdot tesz ki. Az államtitkár hozzátette, a hallgatói létszámcsökkenés, valamint az intézményi átalakítások következményeként a projektek eltúlzott mértékűek, kihasználatlanok és jelentős anyagi terhet jelentenek. A kiváltással jelentős előrelépés érhető el a költséghatékony gazdálkodás irányába, mivel megszabadítják a rendszert a szükségtelen és önerőből – állami támogatás nélkül – finanszírozhatatlan beruházásoktól.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a kiváltási munkacsoportok felállításának határideje szeptember 1-je. Szeptember 31-ig kell lefolytatni az előzetes tárgyalásokat, és indikatív ajánlatokat bekérni a finanszírozó pénzintézetektől. Október 31-ig benyújtják az ingatlanhasznosítási terveket, és a negyedik negyedévben előkészítik az új szerződéseket, véleményezik az intézményi ingatlanhasznosítási terveket, majd a bizottságok döntenek a kiváltási szerződésekről. A meghatározott menetrend szerint 2016 első negyedévében lezajlik a kiváltási szerződések aláírása, s az érintett ingatlanok állami tulajdonba kerülnek, a második negyedév pedig már a 2017-es PPP-szerződésekre szánt költségvetés előkészítésének jegyében zajlik.

Palkovics László felsőoktatási államtitkár korábban úgy nyilatkozott, jövőre és 2017-ben évente tizennyolcmilliárd forintot fordítanak a rossz PPP-konstrukciók kiváltására, a harmincmilliárdosra becsült megtakarítást visszaforgatják a rendszerbe, például a további kiváltásokra. Az összesen 54 szerződésből ötven aktív, közülük 26-hoz kell „hozzányúlni”.