Belföld
Megosztható lett az iskolák tudása
Oktatási és sporteszközöket kaptak a hátrányos helyzetű térségek intézményei, a szülőket is bevonják a közösségi programokba

Lezárult a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) Köznevelés az iskolában elnevezésű, tízmilliárd forintos fejlesztési programja, amelynek célja az új fenntartói rendszer fejlesztése volt. Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a több mint kétéves program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón a távirati iroda szerint kiemelte: a hátrányos helyzetű térségek iskoláinak felzárkóztatásán, eszközfejlesztésén túl a projektnek köszönhetően megoszthatóvá vált az intézmények tudása, így a Klik tudásközpont lett. Ezáltal könnyebb meglátni, hol van szükség beavatkozásra, jobban el lehet osztani az uniós forrásokat és a többszörösére nőhet a jó gyakorlatokat folytató iskolák száma – hangsúlyozta az államtitkár.
Czunyiné Bertalan Judit kitért arra, hogy a projekt új szemléletet is hozott, mivel a közösségépítő programokon keresztül a korábbiaknál sokkal jobban sikerült bevonni az iskolai életbe a szülőket, akik így – túl a szülői értekezleteken, az ellenőrző és az elektronikus napló figyelemmel követésén – más szemszögből is láthatták az oktatási intézményeket. Kétszáz iskolában hoztak létre közösségi teret, és mintegy nyolcszáz közösségi program valósult meg a projekt ideje alatt, amelyekbe sikerült bevonni a szülőket, az önkormányzatokat és a civil szférát is.
Hanesz József, a Klik elnöke elmondta, intézményi fejlesztések 171 iskolában valósultak meg – elsősorban hátrányos helyzetű térségekben –, ezek keretében játékokat, könyveket, sporteszközöket kaptak az oktatási helyek. A Klikre is fordítottak pénzt, hiszen a szervezet két évvel ezelőtti indulásakor sok volt a hiányosság, különösen informatikai téren, azóta sikerült egy, az intézmények összekapcsolására is alkalmas hálózatot létrehozni. Csaknem háromszáz iskolában találtak olyan jó példákat, amelyek megosztása a többi intézménnyel hasznosnak bizonyult. A projekt ezen részébe ötvenezer pedagógust tudtak bevonni. A program keretében energiahatékonysági beruházások is megvalósultak – huszonkét intézményben, 2,7 milliárd forintból –, s szerepet kapott a diákok mozgásra és egészséges életmódra nevelése is.
Jól halad az egyetemek átszervezése
A kormány várhatóan még decemberben tárgyal az orvosképzés fejlesztését célzó jelentésről – közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár online fogadóóráján az MTI kérdésére. Az államtitkár felidézte, hogy a Fokozatváltás a felsőoktatásban stratégia kiemelt területként kezeli az orvos- és egészségtudományi képzéseket, és erre való tekintettel elemezték a képzések helyzetét. A jelentés tartalmazza a képzésben részt vevő intézmények komplex infrastruktúra-fejlesztését, amely hetvenmilliárdos nagyságrendet jelent – tudatta. Az államtitkár szerint az egészségtudományi képzések fejlesztését az öregedő társadalom és a lakosság egészségi állapotának alakulása is indokolja. További kérdésre Palkovics László kitért a felsőoktatási intézmények átszervezésére is. Közölte: az érintett egyetemek, főiskolák vezetői az átadás-átvétellel összefüggő főbb kérdéseket a fenntartói képviselőkkel közösen már tisztázták, a megállapodások előkészítése folyamatban van, a hallgatókat és az oktatókat megfelelően tájékoztatják.