Belföld
Megegyezhetnek az érdekvédőkkel
Palkovics László: A pedagógusok huszonöt pontjából tizennyolc-húszban közeledtek az álláspontok, de vannak nyitott kérdések

Felelős vezetőként, tanárként senki nem hozhatja olyan helyzetbe a kollégáit és a rábízott diákokat, hogy azok törvénysértést kövessenek el – válaszolta lapunk kérdésére online fogadóóráján tegnap Palkovics László oktatási államtitkár. Nem adott azonban konkrét választ arra, hogy „milyen lépéseket tesz a munkáltató a politikai szerepet vállaló intézményvezetővel szemben, ha az nyilvánosan jogszabálysértésre szólít fel mindenkit, így iskolája dolgozóit is”. Megismételte a tárca szerdai közleményét arról, hogy kérik „a keddi politikai akció szervezőit, senkit ne buzdítsanak törvénysértésre. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint ugyanis a március 30-i egyórás munkabeszüntetésnél a jogszerű sztrájk törvényi feltételei nem állnak fenn”.
A Pedagógusok Szakszervezetének sztrájkbizottságával való tárgyalásról az államtitkár közölte, „a huszonöt pontból tizennyolc-húszban már közeledtek az álláspontok, de vannak még nyitott kérdések” – szerdán és csütörtökön is egész nap zajlott az egyeztetés. Palkovics hozzátette, a huszonöt pont lefedi, sőt „szakmailag és tartalmilag is bővebb más szervezetek javaslatainál”. Hangsúlyozta, a köznevelés ügyeit továbbra is ezeken a szakszervezeti egyeztetéseken és a köznevelési kerekasztalnál kívánják megvitatni, ahová ezután is várják a szakmai és érdekvédelmi szervezeteket. A kerekasztal „eddigi három ülése igazolta, hogy a gyermekek, a pedagógusok, az iskolák érdekét egyedül a párbeszéd és a közös munka szolgálja, cél, hogy a gyermekek versenyképesebb tudást szerezzenek”, a pedagógusok munkája és az iskolák működése is javuljon – szögezte le az államtitkár.
Lapunk megkeresésére a Liga konföderáció közleményt adott ki, amely szerint „sem felelős szakszervezet, sem a kormány nem nézheti tétlenül, hogy az állampolgárok törvénysértéssel próbáljanak érvényt szerezni jogos akaratuknak: a méltányos és tisztességes társadalmi párbeszédnek, a közoktatás rendszerének szakmai és emberi alapú átalakításának. Ezzel ugyanis a törvényekkel szembemenő akcióban részt vevők az állásukat, megélhetésüket veszélyeztetik”. A Liga álláspontja, hogy „a tiltakozó akciók ugyan jogosak és szükségesek, de a törvényesség határát nem szabad átlépniük”. A tiltakozókat a konföderáció arra kéri, hogy „minden törvényes eszközzel továbbra is álljanak ki a pedagógustársadalom mellett”.
Megkérdeztük
„Pukli lépése méginkább megoszthatja a pedagógusokat”
Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója: Meglepődtem Pukli István keddi bejelentésén, és tartok tőle, hogy ez a lépés még jobban megosztja majd a pedagógusokat. Érthetetlen számomra, hogy a szakszervezetek által kilátásba helyezett jogszerű sztrájkot megelőzve miért van szükség a polgári engedetlenség meghirdetésére. Nem tartom bölcs döntésnek a jogszabályokkal szembemenni az oktatás problémáinak megoldása közben. Arra viszont felhívnám a figyelmet, hogy ez a jelenség is azt mutatja, nagy a baj, nem szabad minimalizálni a problémákat és látszatintézkedésekkel megpróbálni lecsendesíteni a vihart. Továbbra is a tárgyalás híve vagyok, és megkerülhetetlennek tartom a Civil Közoktatási Platformmal a szakmai kommunikációt. Meg kell találni erre a megfelelő keretet, mielőtt további károkat okozunk iskoláinknak, gyermekeinknek.
Elhúzódhat a jogorvoslat a felvételizőknél
A már negyvennaposról harmincöt naposra csökkentett felvételi jogorvoslati eljárási határidő további csökkentésének lehetőségét a tárca meg fogja vizsgálni, ennek feltétele azonban az érintett osztály létszámának jelentős növelése, amely részben ellentétben áll a kormányzati bürokráciacsökkentés programjával, így további egyeztetéseket igényel – reagált az oktatási államtitkárság az alapvető jogok biztosának jelentésére. Székely László ombudsman ugyanis hivatalból indított vizsgálata során megállapította, nincsenek összhangban az egyetemek és főiskolák oktatásszervezési ciklusaival azok a határidők, amelyeken belül el kell bírálni a felvételi eljárással kapcsolatos jogorvoslati kérelmeket, ez pedig akadályozza, hogy a sikeresen fellebbező diák a képzési időszak megkezdése előtt beiratkozhasson.