Belföld

Madarász lát reményt a változásra

A Herman igazgatója a Klikkel foglalkozó munkacsoportban tevékenykedik

Az a célom, hogy az oktatásban ténylegesen részt vevők hangját és véleményét eljuttassam a köznevelési kerekasztal munkacsoportjaihoz – mondta lapunknak Madarász Péter, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatója. Hozzátette, a lehetőségei beszűkültek azáltal, hogy egyelőre a Tanítanék Mozgalom más úton keresi a megoldást, reméli azonban, hogy „egy idő után a munka is közös lesz”.

Madarasz
Madarász Péter (Fotó: Nagy Balázs)

– Továbbra is úgy gondolja, hogy a köznevelési kerekasztal reményt ad a vál­tozásra?

– Igen, látok reményt a változásra. Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy addig tudok reménykedni, amíg az oktatásirányítás hajlandó a problémákkal szembenézni, és érdemi kérdésekről tárgyalni. Az első kerekasztal ülését is ezért tekintettem eredményesnek, nem pedig az ott bejelentett azonnali intézkedések miatt.

– Elmegy a következő plenáris ülésre is?

– Igen, ott leszek.

– Jelen lesz valamelyik munkacsoportban személyesen, vagy delegál mást, másokat?

– Az intézmények fenntartási kérdéseivel foglalkozó csoport munkájába személyesen is bekapcsolódom, de más kollégákat is delegálok. Arról, hogy kiket, még nem tudok nyilatkozni, folyamatban van a felkérésük.

– A kerekasztal ülése után azt mondta, Balog Zoltán miniszter megbízta azzal, hogy a „hermanos” tiltakozókat is bekapcsolja az egyeztetési folyamatba. Van-e már ezzel kapcsolatban sikerélménye, vagy esetleg volt elutasításban is része a megkeresettek részéről?

– Az a célom, hogy az oktatásban ténylegesen részt vevők hangját és véleményét eljuttassam a munkacsoportokhoz. Kollégáim támogatnak és segítenek ebben. A lehetőségeim azonban beszűkültek azáltal, hogy egyelőre a Tanítanék Mozgalom más úton keresi a megoldást. Mivel cél­jaink azonosak, remélem, egy idő után a munka is közös lesz.

– Hogyan értékeli Pilz Olivér tevékenységét, illetve azt, hogy inkompetensnek minősítette a kerekasztal résztvevőit, így önt, a saját felettesét is. Hogyan lehet ezek után együtt dolgozni egy tantestületben?

– Az a véleményem, hogy azonos célhoz különböző utak is vezethetnek. A problémákat mindnyájan ugyanolyan súlyosnak tartjuk, és azok megoldásáért dolgozunk. Érthető sokak szkepticizmusa, amelyet az oktatásirányítók hosszú hallgatása gerjesztett.
A mindennapi munkánkat, az oktatás-nevelés folyamatát semmilyen szinten nem befolyásolja ez a helyzet. Hiszen demokráciában élünk, ahol a szabad véleménynyilvánítás alapvető emberi jog, így van ez egy jól működő tantestületben is. A Pilz Olivér által aláírt közlemény a kerekasztalt mint intézményt minősítette inkompetensnek, amelynek tagjai között általa elismert szakemberek is vannak. Én így értelmeztem ezt a minősítést.

– Amikor a kerekasztal ülése után hozzászólást írt a Tanitanek.comra, először törölték azt, később újra megjelent. Ön írta ismét be, vagy meggondolta magát a moderátor? Hogyan értékeli ezt a jelenséget?

– A moderálás folyamatáról nincs konkrét információm, de tudom, hogy több ízléstelen és komolytalan bejegyzést törölnek. Tudomásom szerint az én bejegyzésemet is addig függesztették fel, amíg meg nem győződtek a valódiságáról. Akkor sem és most sem tulajdonítok nagy jelentőséget a dolognak.