Belföld
Liga-javaslat a kormány előtt
Év végén megszűnik a korkedvezményre való jogosultság megszerzésének lehetősége, a helyette ígért szabályozás nem készült el

Tüntetést szervez mára a Liga a Kossuth térre, többek között a korkedvezményes nyugdíj védelmében. A szakszervezeti konföderáció, amely évek óta szorgalmazza a korhatár előtti ellátások komplex felülvizsgálatát és megújítását, átfogó szakmai javaslatot terjesztett a kormány elé. Ez „szervesen illeszkedik a jelenleg is alkalmazott korhatár előtti ellátási rendszerbe, ugyanakkor gyökeresen szakít az idejétmúlt munkaköri listákkal, amelyek ügyét egyébként hosszú évek óta sosem sikerült megnyugtatóan rendezni”, emellett „nem jelentene extra terheket” a költségvetés számára sem. A javaslat, kormányzati nyilatkozatok szerint, jelenleg „kiértékelés alatt áll”.
Az elképzelés lényege, hogy a legalább harminc év jogviszonnyal rendelkező munkavállalók, akiknek legfeljebb öt évük van a nyugdíjkorhatár eléréséig, bizonyos feltételek mellett korhatár előtti ellátásban részesülhetnének, amelynek fedezete a saját öregségi nyugdíjuk lenne. Vagyis az ellátott ebben az esetben vállalná, hogy a nyugdíjban töltött évei alatt arányosan csökkentett összeget kapna kézhez. Egy másik megoldás azokat a dolgozókat érintené, akik már közel járnak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz, és munkájukra már nincs szüksége a munkáltatónak, amely viszont hajlandó legfeljebb öt évre előre megváltani az ellátás összegét. Így az államot nem terhelnék pluszkiadások – munkanélküli-segély, álláskeresési járadék –, s a munkavállaló öreg korára nem válna munkanélkülivé.
Azok esetében pedig, akik olyan környezetben végzik munkájukat, amely bizonyítottan káros hatással van az egészségükre, nem munkakörök szerint lennének csoportosítva a veszélyek, mint eddig, hanem az adott munkahelyen kellene felmérni az adott munkavállalóra ható káros tényezőket. A Liga szerint ezt a most is kötelezően elvégzendő kockázatértékelési rendszer fejlesztésével lehetne elvégezni. Megmaradna ugyanakkor egy olyan csoport, amelybe azok a munkavállalók tartoznának, akik váltott műszakban dolgoznak, egyértelműen káros fizikai és pszichés hatások alatt. Ebben az esetben a munkahelyi ártalmat nem kellene külön bevizsgálni.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete nemrég nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz, emlékeztetve a miniszterelnököt, hogy a szervezet fokozott igénybevételével járó, az egészségre különösen ártalmas munkát végzők jogosultságának lehetősége 2014. december 31-ével megszűnik, ugyanakkor a kormány még 2011-ben határozatot hozott a korkedvezményes nyugdíjat kiváltó ellátások és intézkedések kidolgozásáról. Az ígért szabályozás azonban még nem született meg. Ezért a korkedvezmény lehetőségét élvező mozdonyvezetők azt kérték, hogy a jelenleg hatályos törvényi rendelkezést hosszabbítsák meg a tervezett jogszabály megalkotásáig.
A korkedvezményes rendszer 2012. január elseje óta nem a nyugdíjrendszer része. A korhatár előtti ellátások forrása a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap. A kormányzat annak idején azért döntött az ellátások megszüntetéséről, mert azokat csak részben alapozta meg járulékfizetés, folyósításuk részben a Nyugdíjbiztosítási Alapot, végső soron a központi költségvetést terhelte. A Széll Kálmán-terv az államadósság csökkentése érdekében azt tűzte ki célul, hogy a nyugdíjkiadások ne haladják meg a nyugdíjjárulékból befolyó összeget, s ennek érdekében nyugellátást csak a nyugdíjkorhatár betöltésétől lehessen megállapítani.
Elavult munkaköri jegyzék, új ellátások
A korhatár előtti ellátások két fajtája a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj. A 2012-ben megszüntetett korengedményes nyugdíjat azok a dolgozók vehették igénybe, akiknek azt a munkáltatójuk a nyugdíjig hátralévő időre (legfeljebb öt évre) egy összegben előre befizette a nyugdíjfolyósító elkülönített számlájára. A Liga elemzése szerint évente öt-kilencezer új megállapítás történt. A korkedvezményes rendszer a jelenlegi szabályok szerint ez év végén szűnne meg. Ez egy munkaköri jegyzéken alapul. A szervezet fokozott igénybevételével járó és az egészségre különösen ártalmas munkakörökben dolgozók annyi évvel korábban igényelhetik a nyugdíjat, ahány év kedvezményt szereztek. Eredetileg nyolcszáz kedvezményezett munkakört tartalmazott a lista, a jelenleg érintett munkavállalók hetven százaléka közúti és vasúti járművezető és jegyvizsgáló. 2007 óta az ilyen dolgozók után a munkáltatóknak tizenhárom százalékos pluszjárulékot kell fizetniük. Egyébként öregségi nyugdíjra az jogosult, aki az életkori határt betöltötte, és legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik. Kivételt képeznek életkortól függetlenül azok a nők, akik legalább negyven év munkaviszonyt tudnak igazolni - eddig mintegy százhúszezren vették igénybe ezt az ellátást. Szintén extra kedvezményre jogosultak egy idei kormányhatározat értelmében a legalább három év szolgálati idővel rendelkező bányászok is.