Belföld

Közbiztonságunk szilárd

Szükség van az állampolgárok önkéntes jogkövetésére és arra, hogy kizárják a szélsőséges csoportokat és gondolatokat a közéletből – mondta Pintér Sándor belügyminiszter

Nem engedjük, hogy a biztonságunkat és jövőnket veszélyeztessék, megvédjük határainkat az illegális migránsok, a kalandorok, az embercsempészek támadásaitól – szögezte le Pintér Sándor belügyminiszter a tisztavató ünnepségen.

rendőrtiszt 20170703
Százötvenkét rendőrtiszt került ki az idei tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről – jelentette be a belügyminiszter. Mellette Patyi András rektor (Fotó: Nagy Balázs)

Szilárdnak és szélsőségektől mentesnek nevezte Magyarország közbiztonságát a belügyminiszter szombaton a budapesti Kapisztrán téren tartott tisztavató ünnepségen. Pintér Sándor hozzátette, ez, illetve a társadalmi összefogás alapozhatja meg Magyarország gyors fejlődését. Erre az értékre közösen kell vigyázni, nem szabad hagyni, hogy az ország határain belül, vagy kívülről szélsőségesek ezt a békét megbontsák – jelentette ki.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 212 végzős hallgatójától azt kérte: legyenek bátrak, kitartóak, helytállásukra számít a haza. Felidézte: a kormány 2010-ben célként határozta meg, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen, ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket tesznek. A cél megfogalmazásakor még nem indult meg a „népvándorlás”, de a kihívások nem változtatták meg elhatározásukat – mondta a belügyminiszter a távirati iroda tudósítása szerint. Hangsúlyozta, nem engedjük, hogy biztonságunkat és jövőnket veszélyeztessék, megvédjük határainkat az illegális migránsok, a kalandorok, az embercsempészek támadásaitól.

Kitért arra is, hogy a rendvédelmi állomány tagjai nemcsak Magyarországon teljesítenek szolgálatot, hanem az európai uniós határvédelmi ügynökséggel, a Frontexszel és a visegrádi négyek országaival közösen, nemzetközi együttműködés keretében, harmadik országokban is védelmezik Európa külső határait. Szükség van az állampolgárok önkéntes jogkövetésére is, és arra, hogy kizárják a szélsőséges csoportokat és gondolatokat a közéletből – fogalmazott Pintér Sándor.

A Rendészettudományi Kar végzett hallgatói a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt tették le a tiszti esküt. A karról 152 tiszt kerül a rendőrséghez, ők bűnügyi, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakon végeztek.