Belföld

Kétmilliárd forint tehetségekre

Támogatás az ország ötven oktatási intézményének

A tavalyi finanszírozási gondok után az idén várhatóan zavartalanul folynak majd az Arany János-programok, a korábbi évek hárommilliárdjával szemben azonban idén kétmilliárdos keretösszeggel.

Biztosított a forrás az Arany János-programok folytatásához az emberi erőforrások miniszterének döntése alapján – hangsúlyozta tegnapi közleményében az oktatási államtitkárság, mellékelve a tehetséggondozó foglalkozások, kerettanterven kívüli órák megvalósítására szolgáló támogatást elnyert intézményekről összeállított táblázatot. Ez alapján az Arany János Tehetséggondozó Programra ebben az évben 1,6 milliárd forintot szánnak, ebből harmincnyolc gimnázium, illetve kollégium részesül. Százmillió forint fölötti támogatást kap az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium, valamint a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium.

A kollégiumi programban részt vevő kilenc intézmény programjaira 224 millió 385 ezer forint áll rendelkezésre, ebből a legmagasabb összegek a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolát, a püspökladányi Karacs Ferenc Kollégiumot, az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimná­zium, Szakközépiskola és Kollégiumot, valamint az Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumot illetik. Az Arany János Kollégiumi-Szakiskolai Programban mindössze három intézmény vesz részt, a vásárosnaményi Babus Jolán Középiskolai Kollégium, a Szegedi Városi Kollégium és a Szolnok Városi Kollégium.

A hátrányos helyzetű diákok esélyeit növelő Arany János-programok idei keretösszege tehát kétmilliárd forint. A statisztikai adatok szerint a programban részt vevő középiskolá­sok nyolcvan százalékát felveszik felsőoktatási intézménybe.


Diákcsereprogram

A költségvetési támogatás növekedésével ismét emelkedett a CEEPUS csereprogram keretében megpályázható ösztöndíjhónapok száma – közölte az államtitkárság. A Közép-európai Felsőoktatási Csereprogramot azért alapították, hogy ösztönözzék az oktatói és hallgatói mobilitást, egyetemi hálózatok létrehozását, nyelvi és szakmai kurzusok, nyári egyetemek, hallgatói kirándulások szervezését. Jelenleg tizenhat ország felsőoktatási intézményeibe lehet CEEPUS ösztöndíjjal utazni. A program révén ezer magyar hallgató és oktató utazhatott ki valamely részt vevő tagállamba.