Belföld

KDNP: A kormány támogatja a szabad vasárnap bevezetését

A kisebbik kormánypárt benyújtotta a törvényjavaslatot, a nemzetgazdasági tárca szerint még nincs döntés

A kormány megtárgyalta és támogatja a KDNP-nek a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó javaslatát. Ha a parlament elfogadja a tervet, akkor a boltok nagy része csak hétfőtől szombatig lehet nyitva, akkor is 6 és este 10 óra között. Ezen kívül öt vasárnap is nyitva lehetnek, valamint december 24-én és december 31-én, utóbbi két nap csak délig. A 400 négyzetméter alatti árusító terűek nyitva lehetnek, ha lényegében családi vállalkozás üzemelteti a boltot.    

KDNP harrach nagy
A boltok vasárnapi nyitvatartásának megszüntetésével kapcsolatban a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) már jelezte, hogy a tervezet bevezetésével azonnali elbocsátások várhatóak, mert a munkaidőalap 12-14 százalékkal csökken, aminek következtében legalább 35 ezer munkavállaló feleslegessé válik. Emellett érzékelhetően csökkenni fognak a járulék- és adóbevételek. A vasárnapi zárva tartás szerintük tovább növeli a pénteki és különösen a szombati zsúfoltságot.

Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a tervezetet, a jogszabály 2015. március 15-étől lépne hatályba.

Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagja elmondta, a vasárnapi zárva tartás nem most került napirendre, és korábban végeztek egy gyors közvélemény-kutatást a 14 ezer tagcsalád között. Összegzése szerint a válaszokból az derült ki, a családok jelentős része már pénteken, illetve szombaton megejti a vásárlást. Az az álláspont rajzolódott ki, nem okozna problémát a vasárnapi zárva tartás, sőt segítene abban, hogy a családok kicsit többet lehessenek együtt.

DK: Több ezer elbocsátás várható 

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint több ezer munkavállaló elbocsátásával járhat a KDNP javaslata. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője közölte: az emberek dolga lenne eldönteni, mivel kívánják tölteni vasárnapjukat, és nem szorulnak a "mérhetetlen támogatású KDNP álszent iránymutatására". A kormány tehát az emberek egyik alapvető szabadságát korlátozná egy ilyen lépéssel, miközben munkahelyeket is megszüntetne - állítja Gréczy Zsolt, hozzátéve: a kabinet a történelmi tradícióval is szembemenne, hiszen a vasárnap megnevezés a vásár napból származik.

A Liberálisok hatástanulmányt akarnak
A Magyar Liberális Párt (MLP) azt kéri Harrach Pétertől, a KDNP frakcióvezetőjétől, hogy mutassa be azt a hatástanulmányt, amely a boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozásáról szóló törvénytervezethez készült.
Az MLP szerint a KDNP kezdeményezése a kormány érdekkörének konkurenciát jelentő kereskedők kiiktatását szolgálhatja. Azzal kapcsolatban, hogy a családi vállalkozásként működő üzletek vasárnap is nyitva tarthatnának, a Liberálisok úgy fogalmaztak: ez lenullázza a KDNP előterjesztésének alapcélját, amely az volt, hogy a családok együtt töltsék a hétvégét.
A Liberálisok szerint a KDNP tartozik a hatástanulmánnyal azoknak a családoknak, amelyeknek tagjai "a tervezet miatt most állásuk elvesztésétől és a nincstelenül eltöltendő vasárnapoktól félnek".

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom