Belföld
Javulnak a demográfiai mutatók
„Véget vetettünk annak a helyzetnek, amikor hátrány volt a családalapítás”
Novák Katalin azt mondta, még mindig csökken a népesség hazánkban, de a mostani az első kormány, amely kimondta: szembe kell nézni ezzel a problémával, meg kell próbálni megállítani vagy legalább mérsékelni a népességfogyást. Ezért a kormány csökkenti a családok gyermekvállalással járó anyagi terheit, támogatja az anyákat a munka és a magánélet összeegyeztetésében, hogy mindezzel hozzájáruljon a tervezett gyermekek megszületéséhez.
Közölte: 2015 első negyedévében 22 014 ezer gyermek született, ami 3,3 százalékos növekedés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. 2014-ben 91 500 volt a születések száma, több, mint az elmúlt öt évben bármikor. Emellett 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések, és csökken a válások száma. Összességében minden demográfiai mutató kedvező irányba változott, és a mostani adótörvények, a jövő évi költségvetés újabb lépést jelent afelé, hogy még inkább családbarát legyen az ország – mondta az államtitkár. Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője közölte, véget vetettek annak a helyzetnek, amikor hátrány volt családot alapítani, gyermeket vállalni, anyának lenni.