Belföld

Januártól indul a karok átszervezése

Palkovics László: Nem sérül hallgatói érdek, a tanulmányok befejezését minden képzésen az eredeti feltételekkel biztosítják

Nyolc intézményt érintenek azok az átalakítási tervek, amelyekről hamarosan dönthet az emberi erőforrások minisztere. Tiltakozásra csak a Corvinus budai campusának ügyében számít Palkovics László felsőoktatási államtitkár.

Nem változtatott az ágazatirányítás a július végén felvázolt intézmény-átszervezési terveken – ez derült ki a felsőoktatási államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján. Palkovics László a távirati iroda tudósítása szerint közölte, rövidesen végleges döntés születhet arról, hogy a gödöllői Szent István Egyetemhez (SZIE) kerül a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusa. Így január elsejével csatlakozna az élelmiszertudományi, a kertészettudományi és a tájépítészeti kar a SZIE-hez. Viszont a jövő év júliusától kiválna a SZIE-ből az állatorvos-tudományi kar, és önálló egyetemmé alakulna.

Szintén 2016 júliusától összevonhatják a Kecskeméti és a Szolnoki Főiskolát, valamint a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát és az egri Eszterházy Károly Főiskolát. Ezek várhatóan alkalmazott tudományok egyetemeként működnek majd. A jászberényi alkalmazott bölcsészeti és pedagógiai kar az egri főiskolához csatlakozhat. A jövő év elejétől alakulhat át a Nyugat-magyarországi Egyetem, úgy, hogy a mosonmagyaróvári mezőgazdasági és élelmiszertudományi kar és a győri Apáczai Csere János kar kiválik, s a győri Széchenyi István Egyetemhez csatlakozik. A Nyugat-magyarországi Egyetem mechatronikai képzést folytató zalaegerszegi képzési helye a Pannon Egyetem részeként működik majd, a soproni székhelyen pedig egy erős, faipari és erdőmérnöki képzési profilra építő ágazati egyetem jöhet létre 2017. július 1-től, a szombathelyi karok önállóvá válásával egyidejűleg.

Palkovics László hangsúlyozta: az államtitkárság véleményét ismerteti, a döntést – legkésőbb a jövő hét végén – a tárca vezetője hozza majd meg. Az érintett intézmények tegnap délután megkapták a hivatalos tájékoztatást, a miniszter a véleményeket figyelembe veszi, ám azok nem kötik őt.

A Corvinus budai campusával kapcsolatban az államtitkár azt mondta, a Corvinuson a budai és a pesti karok gyakorlatilag egymástól függetlenül, egymás mellett működnek, nincs szinergia. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy a döntés indulatokat generálhat, de a tiltakozók megnyugtatására leszögezte: nincs szándék az arborétum értékesítésére, a campus áttelepítésére, s a hallgatóknak sem kell majd Gödöllőre utazniuk. Épp ellenkezőleg, céljuk a capus „rendbetétele”, amire ötvenmillió forint áll rendelkezésre.

Az átalakításokkal egyik esetben sem sérül hallgatói érdek – hangsúlyozta az államtitkár, megjegyezve, az egyeztetésekben a hallgatói képviselők is részt vettek. Összesítése szerint az átalakítások nyolc intézményt érintenek. A tanulmányok befejezése minden meghirdetett képzésen az eredeti feltételekkel biztosított, tehát az érintett hallgatók változatlan feltételek mellett, de egy másik intézményben – a jogelőd intézmény nevének feltüntetésével – szerezhetik meg diplomájukat. Közölte: nem a megtakarítás a fő cél, hanem az, hogy jobban, hatékonyabban működjön a felsőoktatás. Hasonló léptékű további változtatásokat már nem terveznek.

Arra számít, hogy a Corvinus szenátusa ellenvéleményt fogalmaz meg, a többi esetben nem valószínű tiltakozás Palkovics László szerint. A budai campus három karának vezetője már a júliusi bejelentés után hangot adott ellenvéleményének, és arra kérte szimpatizánsait, szükség esetén álljanak készen „látványos szolidaritási akcióra”. Tegnap délután mintegy száz corvinusos diák tüntetett rövid ideig az Emmi épülete előtt.