Belföld
„Ismét emelkedett a pedagógusok fizetése és a pálya presztízse”
Már nemzetgazdasági átlag fölött a tanárok bére
Megemelt fizetés érkezett a pedagógusok számlájára, az érintettek három-tizenötezer forinttal kaptak több pénzt – hangsúlyozta tegnapi sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, hozzátéve, 2013, 2014 és 2015 után idén is folytatódott a pedagógusok bérének növekedése, 3,5 százalékkal. A jövő évi emeléssel összesen ötven százalékkal nőnek majd a keresetek. Olyan mértékű béremelés valósulhatott és valósul meg, amire a rendszerváltoztatás óta nem volt példa, és amivel a pedagógusok társadalmi megbecsültsége is hasonló mértékben nőtt – hangoztatta az államtitkár. Megjegyezte: a béremelés érinti az óvónőket, az óvodapedagógusokat, a logopédusokat, a fejlesztő pedagógusokat, a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó örökbefogadási tanácsadókat is.
Egy pályakezdő gyakornok, főiskolai diplomával 2011-ben 122 ezer forintra számíthatott, az emeléssel a keresete 2017-re 182 ezer forintra nő, egy három-öt év gyakorlattal bíró, egyetemi végzettségű tanár 135 ezer forint helyett most már 227 ezer forintot keres, míg egy tizennyolc-húsz év gyakorlattal rendelkező, egyetemi végzettségű pedagógus esetében a bér 172 ezer forintról 304 500 forintra nő 2017-re. Azok, akik éltek a minősítési eljárással, havi harminc-harmincötezer forint pluszjövedelemmel számolhatnak.
A pedagógusok bére az emelések előtt átlagosan 26 ezer forinttal maradt el a nemzetgazdasági átlagtól, most pedig tízezer forinttal haladja meg azt. Összevetve az OECD-országokkal megállapítható, hogy nincs még egy olyan állam, ahol 2012 és 2014 között ilyen mértékű béremelés volt – jelentette ki az államtitkár.
A baloldal utcára tette, a Fidesz megbecsüli a pedagógusokat – közölte a Fidesz, reagálva Rétvári bejelentésére. – Jövőre 455 milliárd forinttal többet fordítunk az oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben – írták.
Ősszel módosul a közétkeztetési rendelet
Módosítják a tavaly szeptemberben hatályba lépett közétkeztetési rendeletet, a tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek, mégpedig magasabb zsírtartalmú, „természetesebb” tejet – tájékoztatta tegnap a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a távirati irodát. Novák Katalin elmondta, ígéretüket betartva folyamatosan figyelték a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lesz eredménye a változtatás. Az idősebb korosztályok esetében eddig is lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztik. A harmadik legfontosabb módosítás, hogy minden korosztály esetében tiltanák a mesterséges édesítőszerek használatát. A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik.