Belföld

Ifjúságpolitikai tanácskozás

Gyürk András: Végre a lényegről kezdünk beszélni

A felsőoktatás és Európa jövője is téma volt a Fidelitas Tatárszentgyörgyön tartott háromnapos ifjúságpolitikai konferenciájának.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a távirati iroda tudósítása szerint arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta folyamatos az átalakítás a területen, huszonöt év után szükségessé vált a tartalmi fejlesztés. A következő időszakban arra kell fókuszálni, mit és hogyan oktatunk, kutatunk.

Hiller István, az MSZP országgyűlési képviselője, volt oktatási miniszter helyeselte a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégia megalkotását, szerinte koncepcióját tekintve a felsőoktatás előbbre tart, mint a közoktatás. Úgy vélte, fontos az oktatás és a gazdaság közötti együttműködés, de nem lehet abba a csapdába esni, hogy a felsőoktatás részleteit annak megfelelően alakítják, mit rendel a gazdaság.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke féknek nevezte a kancellári rendszert, és finomhangolását sürgette. Mint mondta, a felsőoktatásnak nem az a célja, hogy jó gazdasági mutatókat produkáljon, hanem hogy a jövő értelmiségét képezze, használható diplomát adjon. Álláspontja szerint rossz módszerrel lettek kiválasztva a kancellárok, sokan korábban nem voltak kapcsolatban a felsőoktatással, nincs víziójuk a felsőoktatásról vagy az intézményről.

Gyürk András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, a Fidelitas alapító elnöke Merre tovább Európa? című előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai bevándorláspolitika már azelőtt megbukott, mielőtt az új népvándorlás kezdetét vette volna. „Kiderült, hogy a társadalmi feszültségek a multikulturalizmus kísérlete közben nőttek, a biztonság pedig ott, ahol nagy bevándorló népesség volt, csökkent” – jelentette ki. Hozzátette, a kontinens mára technokrata-bürokrata Európa lett. Ugyanakkor szerinte a válság esély is. „Végre a lényegről kezdünk beszélni”, Európa eljuthat az újratervezéshez, a változásnak mi magyarok a „kovászai lehetünk”.