Belföld
Hivatást és értékrendet adó egyetem
Simicskó: Népek, kultúrák együttműködése, kölcsönös tiszteletben tartása helyett azok összekeveredése zajlik mai világunkban

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói magas fokú hazaszeretetről tesznek tanúbizonyságot, hiszen egyéni karrierjük fölé helyezik a köz szolgálatát, a közösség érdekét – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter tegnap, az NKE tanévnyitó ünnepségén. A távirati iroda tudósítása szerint azt mondta, mai világunkban népek, nemzetek, kultúrák, civilizációk együttműködése, kölcsönös tiszteletben tartása helyett azok összekeveredése zajlik. Addig léteznek magyar emberek, amíg létezik magyar állam, ezért fontos, hogy hagyományainkkal, nemzeti értékeinkkel tisztában legyünk – szögezte le, hozzáfűzve, a magyar állam történelme során bebizonyította, képes megtartani nemzeti értékeit és közösségét.
Az esküt tett első hallgatónak és szüleinek egyaránt köszönetet mondott Simicskó István azért, hogy az NKE-t, s ezáltal hivatást és értékrendet is választottak, és hogy a hallgató a jövőben katonai, rendészeti vagy közigazgatási szakemberként erősíti a magyar államot. A honvédelmi miniszter szerint az, hogy ennyien választották a köz szolgálatát, azt bizonyítja, hogy van értelme dolgozni és küzdeni, s nem lehet feladni a hazába vetett hitet.
Patyi András, az egyetem rektora közölte, az idén több mint ezernyolcszáz hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem rendészeti, hadtudományi és honvédtiszti, nemzetbiztonsági, nemzetközi és európai tanulmányok, valamint államtudományi képzésein. Kiemelte, az NKE hallgatói arra készülnek, hogy életük jelentős részét a köz szolgálatára szentelik. Ezért az ő megbecsülésük nemcsak az egyetemen, hanem azon kívül is fontos. Patyi András beszélt arról is, folytatódik a Ludovika Campus fejlesztése, valamint a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program több projektje.