Belföld
Helyi lapot idézve támadnak
A kabinetfőnök eltávolítását követeli a Jobbik
Azt követelték, a polgármester haladéktalanul indítson méltatlansági eljárást Endre Szabolccsal szemben. Emlékeztettek arra, korábban szorgalmazták, hogy a köztisztviselő próbaidejét hosszabbítsák meg a nyomozás lezárultáig. A volt kiskunfélegyházi jegyzőt ugyanis márciusban több ügy miatt feljelentette az ottani önkormányzat. Most a Jobbik a Félegyházi Közlönyre hivatkozva tudatta, Endre Szabolcsot meggyanúsította a rendőrség.
Romanek Etelka tegnap közölte, az Endre Szabolccsal szembeni rendőrségi gyanúsításról a jegyző nem kapott hivatalos értesítést, az önkormányzat pedig a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el. A próbaidő meghosszabbítására nincs törvényi lehetőség, és szintén a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezéseinek értelmében nem indíthat méltatlansági eljárást a polgármester, ugyanis azt csak a jegyző tehetné meg.
A jegyző „minden bizonnyal megindítaná az eljárást – hiszen a vonatkozó jogszabályok alapján nincs is mérlegelési lehetősége –, ha annak törvényi feltételei egyértelműen fennállnának, azaz a nyomozó hatóság részéről bármilyen hivatalos értesítés érkezne, vagy a törvényi kötelezettségének megfelelően az érintett köztisztviselő a munkáltatójának jelezné azt” – írta a polgármester.
Egyébként a Félegyházi Közlöny szerint az egyik ügy, amelyben feljelentés született, hogy a tavaly októberi önkormányzati választás előtt négy térfigyelő kamerát helyeztek ki közterületre, s „a jegyző utasítására úgy szereltették fel ezeket, hogy be sem üzemelték, a cél ugyanis csak az volt, hogy az akkori polgármester kampányképet készíttessen előttük.”