Belföld

Hatvanezerért is lehet venni kész portfóliót

A minősítésben részt vevő szakértők egyelőre nem tapasztalják, hogy az általuk értékelt tanárok csalnak a dokumentumokkal

Szükségtelen terhet ró a pedagógusokra portfóliójuk elkészítése – hangoztatják a rendszer kritikusai. Ugyanakkor vannak, akiknek jó üzlet a portfóliókészítés, egyes vállalkozók ötven-hatvanezer forintért leveszik ezt a terhet a tanárok válláról. A befektetés két hónap alatt megtérülhet, kivéve, ha a pedagógus „lebukik”.

pedagógus 20151020
Húszezer pedagógusnak kell elkészítenie a portfólióját november végéig (képünk illusztráció) (Fotó: Hegedüs Róbert)

Idegen a tanártársadalomtól, hogy önmagát menedzselje – ezzel indokolta lapunknak egy harminc éve a pályán lévő, jelenleg épp mesterpedagógus minősítésre váró tanárnő, miért jelent nagy kihívást a pedagógusoknak a portfóliókészítés. Vannak ugyanakkor olyanok is, akik sértettségből nem foglalkoznak a minősítéssel – magyarázta –, mivel az új rendszerrel a doktori fokozattal bíró, országos szinten kiemelt szakemberek is pedagógus I. kategóriába sorolódtak, s megalázónak érzik, hogy a minősítési rendszerben ismét bizonyítaniuk kellene tudásukat. Túlbürokratizált az eljárás, számtalan dokumentumot kell összeállítani és feltölteni, s az erre szolgáló online rendszer is akadozik – jegyezte meg a pedagógus.

Tapasztalatai szerint azok, akik erejüket meghaladó feladatnak érzik a portfólió elkészítését, vagy közvetlen kollégáikhoz fordulnak – ők nyilván ingyen, esetleg némi viszonzásért segítenek –, vagy az erre szakosodott vállalkozásokhoz. A portfóliókészítés, illetve a kész portfólió ötven-hatvanezer forintba kerül – mondta informátorunk.

Ez komoly kiadás, azonban például a pedagógus II. és a mesterpedagógus kategória közötti, jelenleg nagyjából harmincezer forintos bérkülönbséggel számolva akár két hónap alatt megtérülhet. A hirdetéseket böngészve találtunk olyat, amelyben tanár vállal portfóliókészítésben segítségnyújtást néhány ezer forintért, s olyan weblapot, amelyről tízezerért mintaportfóliókat lehet letölteni, dokumentumsablonokhoz, szakmai előadásokhoz, illetve „gyakorlati tanácsokhoz” nyújt hozzáférést. A vállalkozások „villámfelkészülést” és „tökéletes portfóliót” hirdetnek.

A pedagógusportfólióban a szakmai önéletrajzon kívül szerepelnie kell többek közt óravázlatoknak, tanmenetnek, osztályprofilnak, esetleg tanórán kívüli közösségi programok leírásának, saját jó gyakorlatok bemutatásának, segítségre szoruló tanuló érdekében tett lépéseknek. Ebből például az óravázlat kevésbé személyes, ugyanakkor azt a tanárnak egyébként is kell készítenie, tehát kérdés, miért adna pénzt ilyesmiért egy pedagógus. Hacsak azért nem, hogy portfóliója „tökéletes” legyen.

Megkerestünk több, a minősítésekben részt vevő szakértőt, akik azt mondták, egyetlen esetben sem merült még fel bennük, hogy az általuk értékelt pedagógus vásárolta volna a portfólióját. Egészen biztos, hogy az ilyesmi legkésőbb a portfólióvédésnél, illetve az óralátogatásnál kiderül – hangsúlyozták. A védésnél a portfólió számos elemére rákérdeznek, az órai szereplés pedig szintén sokat elárul a pedagógusról, tehát a helyszínen úgyis megmutatkoznak a gyengeségei. Ha pedig feltűnik az ellentmondás a portfólió és a gyakorlati teljesítmény között, annak lepontozás lesz a vége, nem éri meg tehát kész portfóliót vásárolni – állítják a szakértők.

Amint már hírül adtuk, nemrég megnyílt az elektronikus felület, ahová november 30-ig kell feltöltenie portfólióját annak a csaknem húszezer pedagógusnak, aki szerepel a 2016. évi minősítési tervben. Közülük a legtöbben a pedagógus II. fokozatot célozzák, de 465-en mesterfokozatra, kilencvenketten pedig kutatótanár minősítésre pályáznak. Sikeres minősítés esetén 2017. január 1-jén kerülhetnek a pedagógus-előmeneteli rendszer megcélzott fokozatába, és ekkor emelkedik majd a fizetésük a jogszabályban rögzített kategóriáknak megfelelően.