Belföld
Hat településsel nincs megegyezés
Botka városában nem is tárgyalta a közgyűlés az iskolák működtetésének átadását
Információink szerint végül nem nyolc, hanem csupán hat településsel (illetve polgármesterrel) nem sikerült megállapodni a köznevelési intézmények működtetésének átadás-átvételéről, ezek: Szeged (Botka László, MSZP), Gödöllő (Gémesi György, független), Dunaújváros (Cserna Gábor, Fidesz), Tiszaeszlár (Nagy Tibor, MIÉP), Csömör (Fábri István, független) és Elek (Pluhár László, MSZP). Amint arról már beszámoltunk, ilyen esetben is átveszi az állami intézményfenntartó az iskolákat, miniszteri határozattal hozzák létre a vonatkozó szerződést. Pölöskei Gáborné, a Klik elnöke korábban lapunknak azt mondta, „egy olyan szerződés, ahol mindkét fél meg tudta az érdekeit jeleníteni, az sokkal jobb, megnyugtatóbb az önkormányzat számára is." Egyébként országosan „négyszáznyolvanhárom egyedi szerződés készült, sokféle megoldással arra, milyen konstrukcióban működtetik tovább az intézményeket. Ha az iskola elégedett volt a korábbi karbantartó, takarító céggel, akkor az maradhatott. Rendkívül komoly tárgyalásokat folytattak a tankerületi vezetők a polgármesterekkel. Fontos tudnunk, mit szeretnének helyben, kell a partneri viszony az iskolák érdekében" – hangsúlyozta Pölöskeiné.