Belföld
Gulyás Gergely: Gyurcsány orvosi eset
Most a baloldal is bizonyíthatná, hogy nem a bevándorlók pártján áll – jelentette ki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely a távirati iroda tájékoztatása szerint. Emlékeztetett: a törvénymódosítás megszavazása után a honvédség erői is részt vehetnek majd a határvédelemben. Közölte, a javaslat elfogadása esetén Áder János köztársasági elnököt a jogszabály mielőbbi aláírására fogják kérni, így azt akár már hétfőn vagy kedden kihirdethetnék a Magyar Közlönyben. A frakcióvezető-helyettes beszélt arról a törvényjavaslatról is, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek a fideszes Tuzson Bence, és amelynek célja, hogy ne csak a Szegedi Járásbíróság, hanem – dunántúli esetekben, területekre lebontva – a pécsi és a zalaegerszegi is eljárhasson a határzárral kapcsolatos bűncselekmények ügyében.
„Amit Gyurcsány Ferenc állít, arra a válasz nem politikai, nem rendőrszakmai, hanem egyedül orvosi lehet” – fogalmazott Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy a DK elnöke azt mondta, szerdán Röszkénél előre megfontolt szándékkal, brutális módon, „minden bizonnyal a miniszterelnök” utasítására a rendőrök támadtak rá az „ünneplő, boldog” menekültekre.