Belföld
Gendermentes lett a kerettanterv
A következő vizsgaidőszakban is használhatják az érettségiző diákok a korábbi történelematlaszokat
Több köznevelési tárgyú miniszteri rendelet módosítása jelent meg a Magyar Közlönyben. Így például jogszabály szavatolja, hogy még a következő vizsgaidőszakban is használhatják az érettségizők a korábbi történelematlaszokat (amelyeket azért igyekeznek kivonni, mert túl részletes kronológiai adattáblázatot tartalmaznak, kvázi „legális puskaként” működnek). Egy másik módosítás szerint a 7.-8., valamint a 10.-12. évfolyamos tanulók pályaválasztási célú program miatt évente két napot igazoltan hiányozhatnak.
A pedagógiai-szakmai ellenőrzéssel kapcsolatos pontosítások mellett szereplő kiegészítés szerint „nem eredményez összeférhetetlenséget, ha a köznevelési szakértő ugyanannak a szakképzési centrumnak vagy megyei pedagógiai szakszolgálatnak más tagintézményével áll foglalkoztatási jogviszonyban, mint amely az ellenőrizendő pedagógust is foglalkoztatja”. A rendelkezéscsomag részei továbbá a különböző területeken dolgozó szaktanácsadók feladatellátási kritériumainak módosítása és a pedagógiai szakszolgálatok munkájára vonatkozó új részletszabályok is.
A kerettantervekre vonatkozó rendeletbe – választható lehetőségként – bekerült a dzsúdó a mindennapos testnevelés két órájának kiváltására, a lovaskultúra, a labdarúgás, a kosár- és a szivacskézilabda mellé. A biológia-egészségtan, valamint a családi életre nevelés fejezetekből viszont kikerült a „gender” témája, például „A nem kialakulása: kromoszomális, ún. genetikai nem, ivarmirigy nem, nemiszervi nem, külső nem, társadalmi nem (gender), az ún. nemi identitás. Az identitás összetevői, fejlődése” szövegrész helyébe az „A nem kialakulása, a nemi szerepek összetevői, fejlődése” szövegrész került. A HVG gúnyos írást közölt a változásról, ám a honlap olvasóinak jelentős része elítélte a genderoktatást.