Belföld

Gaskó még nem akart törleszteni a vasutasoknak

Visszafizette a Liga konföderáció a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritásnak az idei, hatvanötmillió forintos kölcsönt – tudatta lapunkkal Bárány Balázs Péter, a VDSZSZ érdekvédelmi alelnöke, aki hozzátette, információik szerint a döntést nagy többséggel hozta meg a Liga elnöksége, csupán hárman szavaztak ellene, köztük Gaskó István elnök és felesége.

Amint azt megírtuk, a szakszervezet október óta szorgalmazta, hogy a konföderáció rendezze tartozását feléjük. Arról a kölcsönről van szó, amelyről februárban írt alá szerződést Gaskó István a Liga és Gaskó István a VDSZSZ Szolidaritás képviseletében. A dokumentumban százmillió forintos összegről van szó, ám miután májusban Gaskót nem választották újra a VDSZSZ Szolidaritás vezetőjévé, a megismételt tisztújításon pedig Halasi Zoltán lett a szakszervezet elnöke, a folyósítást leállították, így „csak” hatvanötmillió forint került a Ligához.

A szerződésben a visszafizetés határidejét bizonyos állami támogatások megérkezéséhez kötötték, ezek elmaradása esetén végső határnapként december 31-ét rögzítették. A pályázati pénzeket a konföderáció október közepén megkapta, ezután kezdte követelni járandóságát a szakszervezet.