Belföld

Folytatják a harcot az életvédők

Továbbra is petíciókkal ostromolja majd a kormányokat és cégeket az immár ötmilliós online keresztény közösség, a CitizenGo

Segélyszállítmányokat visznek üldözött keresztényeknek, kongresszust szerveznek a vallási kisebbségek védelmében, igazságtalanul bebörtönzöttek kiszabadításáért küzdenek és petícióikkal szót emelnek az élet védelmében szerte a világon – a CitizenGo már több mint ötmillió emberrel tart közvetlen kapcsolatot.

Tavaly, az év végéhez közeledve leltárt készített 2016-os sikereiről a CitizenGo. „Hozzájárultunk a béranyaság engedélyezésének elutasításához Európában, megakadályoztuk, hogy abortuszünnepet hozzon létre az ENSZ, sikeresen megvédtük a spanyol Canizares bíborost az őt ért igaztalan támadásoktól és aktívan védelmeztük az üldözött keresztényeket” – idézi fel honlapján az online keresztény szervezet. A polgári közösség magyar tagjai számára pedig elindították a Blog.citizengo.org/magyar honlapot.

Az idei évben is rengeteg feladat vár a CitizenGo-ra. Terveik között szerepel például hozzásegíteni az AnyaApaGyerekek európai polgári kezdeményezést az egymillió aláírás megszerzéséhez április elejéig. Fenntartani a jelenlétet a nemzetközi intézményekben, így az Európai Unióban és az ENSZ-ben. „Folyamatosan építünk ki újabb és újabb kapcsolatokat ezen intézményeken belül, hogy petícióin­kat a lehető legközvetlenebb módon adhassuk át a címzettnek. A jövőben fokoznunk kell a nemzetközi szervezetek munkájának monitorozását, és még több esetben kell hallatnunk a hangunkat” – írják. Továbbra is segítik az üldözött keresztényeket és más vallási kisebbségeket Irakban, Szíriában és Nigériában. Ismét megszervezik a WeAreN (Mi is a Názáreti követői vagyunk) elnevezésű kongresszust az üldözött vallási kisebbségek védelmében. Folytatják a harcot a Pakisztánban bebörtönzött Asia Bibi kiszabadításáért, és Petr Jasek cseh misszioná­riusért akit Szudánban börtönöztek be jogtalanul. Emellett újabb csapatot küldenek Irakba a HelpForIraq (Segítsünk Iraknak) akció keretében, humanitárius segélyt visznek az üldözött keresztényeknek.

A Citizengo folyamatban lévő aláírásgyűjtései közül most kettőt mutatunk be. Az egyik egy betiltott kisfilmmel kapcsolatos, amelyben Down-szindrómás gyerekek és fiatalok válaszolnak egy édesanya levelére, aki most tudta meg, hogy a szíve alatt hordott gyermek nagy valószínűséggel Down-baba. A Drága Leendő Anyuka (Dear Future Mum) című, díjat nyert alkotás célja, hogy segítse a hasonló helyzetbe került szülőket abban, hogy félelmeik helyett erőforrásaikra koncentráljanak, felismerve, hogy boldog élete is lehet gyermeküknek, családjuknak. A kisfilmet megihlető e-mail egyébként a Down-szindrómások érdekeit védő olaszországi Coor Down szervezet munkatársaihoz érkezett, akik úgy döntöttek, ilyen módon válaszolnak nemcsak egy, hanem több százezer anyának, szülőnek, családnak. A videó azóta több mint hétmillió emberhez jutott el, azonban az Audiovizuális Bírói Tanács 2014-ben betiltotta, a francia Államtanács pedig az idén novemberben elutasította a fellebbezést. Az indoklás szerint a Down-szindrómás emberek mosolya „megzavarhatja azoknak a nőknek a lelkiismeretét, akik jogszerűen más személyes életdöntéseket hoztak”, tehát azokét, akik az abortuszt választották, miután gyermeküket Down-szindrómával diagnosztizálták.

A CitizenGo álláspontja, hogy a kisfilm csökkenti a fogyatékos emberekkel szembeni negatív előítéleteket és rávilágít pozitív életlehetőségeikre. Ha többen hallanának arról, hogy egy fogyatékos gyermek mennyi örömet hoz a családba, és hogy az érintett közösség tagjai boldog életet élhetnek, többen választanák az életet az abortusz helyett – hangsúlyozza a szervezet. – A kisfilm betiltása azt üzeni, hogy a Down-szindrómás emberek kellemetlenek a társadalom számára, Franciaország azt üzeni a Down-szindrómás embereknek, hogy nincs joguk nyilvánosan kimutatni boldogságukat. A felháborító és diszkriminatív döntés sérti a Down-szindrómával élő személyek jogait – véli a CitizenGo. Az online aláírható petíció Fran­cois Hollande elnöknek és Franciaország magyarországi nagykövetének, Éric Fournier-nek szól.

A másik ügy, amikor még tavaly a budapesti Lengyel Nagykövetség előtt egy performance keretében a püspöki ruhába öltözött férfi ABORTUSZTABLETTA feliratú zacskóból „áldoztatta” a résztvevőket, minden egyes tablettára kijelentve, hogy „Krisztus teste”. Több mint tizenkétezren írták alá azt a petíciót, amelyben a CitizenGo bocsánatkérésre szólította föl az „előadás” résztvevőit. Bocsánatkérés azóta sem érkezett, ám a petíció nyomán keresztény jogászok és civil aktivisták polgári pert indítottak, a Fővárosi Törvényszék azonban elutasította a felperesek keresetét. Az indoklás szerint „az alperesek előadása egy kevésbé képzett hívő, illetve nem katolikus hívő számára nem bírt a felperesek által megjelölt jelentéstartalommal”, azaz nem tekinthető vallásgyalázásnak, gyűlöletkeltésnek. A felperesek fellebbeznek, az alperesek tettének elítélése mellett pedig bárki kiállhat aláírásával a Citizengo.org/hu oldalon.