Belföld
Folyamatosan nőnek az oktatásra szánt források
Gyorsan javuló adatok
Kiemelte: 2015-ben hazánkban a hároméves gyermekek 81 százaléka járt óvodába, míg az OECD-átlag 78 százalék, a négyévesek körében a 95 százalékos magyar arány áll szemben az OECD 89 százalékos adatával. Palkovics László az MTI tudósítása szerint kitért arra is, hogy a középfokú végzettségű fiatal felnőttek elhelyezkedési esélyei az elmúlt tíz évben az OECD-átlaghoz képest igen pozitívan változtak, a felsőfokú végzettségűek körében pedig nálunk a legalacsonyabb, 2,5 százalékos a munkanélküliség. Az államtitkár közölte: a GDP-arányos ráfordítás alapján a 2014-es adatok szerint az oktatási kiadások mintegy négy százalékot tesznek ki, ami az egyik legalacsonyabb volt az OECD-országok között, ugyanakkor 2015 óta folyamatosan nőnek a források, s míg 2013-ban 1386 milliárd forint volt az oktatási rendszerre fordított összeg, addig jövőre a 2100 milliárdot is meghaladja. A pedagógusbérek növekedésének üteme az elmúlt két évben a legmagasabb volt hazánkban az OECD-államok közül.