Belföld
Felmérték a gyerekek nyelvtudását
Jobb eredményeket értek el a teszten az új alaptanterv szerint készülők
A mérés legfőbb célja az volt, hogy „az iskolák számára visszajelzést adjon arról, tanulóik nyelvtudása mennyire felel meg a Nemzeti alaptanterv (NAT) által az adott évfolyam végére célként kitűzött nyelvtudási szintnek”.
A „hallott szöveg” értésénél részben kicsit magasabb volt az elért pontszámok átlaga, mint az olvasott szöveg esetében. Angolból mindkét évfolyamon magasabb volt a megfelelt minősítést szerző (a maximális pontszám hatvan százalékát elérő) tanulók aránya. A lányok eredményei valamivel jobbak voltak, mint a fiúké, főként német nyelvből. A felsőoktatási tanulók között magas volt a megfelelt minősítést szerzők aránya. A legjobb eredmények a budapesti iskoláknál születtek, a legrosszabbak a községekben. A régiók közül a Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország iskoláiban teljesítettek kiemelkedően jól a gyerekek. A 6. osztályosok, akik már a 2013-ban bevezetett, új NAT szerint készültek, a célként kitűzött nyelvi tudásszintet magas százalékban elérték – közölte a hivatal. Angolból a hatodikosok 82,9 százaléka, a nyolcadik évfolyamosok 69,9 százaléka érte el a megfelelt szintet, németből a hatodikosok 72,9 százaléka, a nyolcadik évfolyamosoknak csupán 51,4 százaléka Ilyen mérésre ezután évente sor kerül.