Belföld
Felmérik a gyerekek edzettségét
Több mint tizenkétezer testnevelést tanító pedagógus, háromezer-háromszáz iskola, hatszázhatvanötezer tanuló tesztel az idén

Nemrég került nyilvánosságra egy friss közvélemény-kutatás, amely szerint, bár egyre többen tartják fontosnak az egészséges életmódot – legalábbis a szavak szintjén –, a felnőtt lakosság fele egyáltalán nem végez intenzív testmozgást, a magyarok egyharmada pedig még kevésbé aktívan sem sportol, sőt, az emberek egyötöde napi tíz percet sem hajlandó gyalogolni.
Mivel a mozgáshiányos életmód elleni küzdelemben kiemelkedően lényeges a gyermekkori tudatformálás, az elmúlt években megszületett a NETFIT, vagyis a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt. A NETFIT célja, hogy népszerűsítse és tudatosítsa az élethosszig tartó fizikai aktivitás jelentőségét, és az egészségtudatos életvezetés értékeit az iskoláskorú diákok, családjaik és a köznevelés szereplői körében – olvasható a programot koordináló Magyar Diáksportszövetség honlapján. A tesztek eredményeiből következtetéseket lehet levonni annak valószínűségéről, hogy a tanulók milyen egészségügyi rizikófaktorokkal találkozhatnak később, felnőttként.
A felmérések január elején kezdődtek az érintett iskolákban (az ötödik évfolyamtól felfelé), és május végéig kell azokat lebonyolítani, s feltölteni az eredményeket a testnevelést tanító pedagógusoknak a NETFIT online rendszerébe. Lapunk megkeresésére a MDSZ közölte, információik szerint a mérések rendben haladnak, több mint tizenkétezer testnevelést tanító pedagógus, több mint háromezer-háromszáz iskola, és több mint hatszázhatvanötezer tanuló alapadatai szerepelnek már a rendszerben. Az iskolák számára a MDSZ egy-egy ingyenes egységcsomagot küldött, a tesztekhez szükséges eszközökkel – például mérőszalagok, tolómérő, kézi szorítómérő, bőrredőmérő.
A NETFIT alkalmazására felkészítő, valamint általánosságban az egészségtudatos életvezetésre nevelés témakörében tartott, harmincórás továbbképzéseken több mint hétezer tanító és testnevelő tanár vett részt tavaly. Idén márciusban további ezer pedagógus számára hirdette meg a képzést az MDSZ, a jelentkezők száma már megközelíti a kilencszázat.
A pedagógusoknak a mérési és motivációs módszerek mellett fontos tudniuk azt is, hogyan kezeljék a fittségi teszteredményeket. Helytelen például, ha a diákokat ez alapján osztályozzák vagy összehasonlítják egymással a fittebb és kevésbé fitt tanulókat, esetleg a legjobbakat külön kiemelik, például faliújságon. Szintén súlyos hiba, ha egy pedagógust vagy egy iskolát minősítenek a gyerekek fittségi mutatói alapján – hívja fel a figyelmet a MDSZ, hangsúlyozva, a tanulók személyes eredményei kizárólag az egyéni fejlődésre való motivációt szolgálhatják.
Ingafutás, fekvőtámasz, távolugrás
A NETFIT négy fittségi profilt különböztet meg, amelyekhez különböző tesztek tartoznak. A „testösszetétel és tápláltsági profil” kiszámításához a testtömeget és testmagasságot mérik, s megállapítják a testzsírszázalékot. Az „aerob fittségi (állóképességi) profil” tesztje az ingafutás. A „vázizomzat fittségi profil” megrajzolásához hasizomgyakorlatot, törzsemelést, ütemezett fekvőtámaszt, kéziszorítóerő-gyakorlatot és helyből távolugrást kell végezniük a diákoknak. A „hajlékonysági profilhoz” a térdhajlítóizmok nyújthatóságát és a csípőízületi mozgásterjedelmet mérik. A teljesítményértékek alapján a tanulókat az „egészségzónába” sorolják, esetleg a „fejlesztés szükséges” vagy a „fokozott fejlesztés szükséges” kategóriába.