Belföld

Extra díj jár a pluszmunkáért

Csak alap a háromszáz forint a könyvosztásért

A diákonként folyósított háromszáz forintos tankönyvfelelősi összeggel a fenntartó „saját belátása szerint” rendelkezik, a könyvosztást végző tanárok akár ennél magasabb díjazásban is részesülhetnek a velük kötött megbízási szerződéstől függően.

A Klik által fenntartott iskolákban a 2016/2017-es tanévre vonatkozóan a tankönyvfelelősök díjazására tanulónként háromszáz forint használható fel, amelyre a megbízási szerződéseket a tankerületek kötik meg az érintett pedagógusokkal. A Klik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) által kiállított teljesítési igazolás alapján folyósítja a díjazást, a korábbi évek gyakorlata szerint a Kello október végével állítja ki a teljesítési igazolásokat – közölte Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára egy írásbeli kérdésre adott válaszában.

Tájékoztatása szerint a rendelet értelmében a tankönyvrendelés idején az iskola igazgatójának kell megneveznie a tankönyvfelelőst, illetve munkájának „ellenértékét”. Ehhez a költséghez járul hozzá a Kello a diákonként háromszáz forinttal, amely egyébként a 2014/2015-ös tanévhez képest háromszoros összeg. A tankönyvellátási szerződés szerint – amelyet a Kello a Klikkel, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, illetve az egyéb fenntartású iskolák esetében az iskolákkal kötött – a háromszáz forint jár „minden olyan tanuló után, akinek rendelést rögzítettek az alaprendelés, az alaprendelés módosítása, illetve a pótrendelés leadásának időszakában” a Kello által létrehozott online rendelési felületen – tudatta az államtitkár. Mint folytatta, ugyanezen a weboldalon a fentiek alapján intézményenkénti teljesítési igazolás készül, ami alapján az adott iskola fenntartója jogosult számlát kiállítani a Kello részére. A számla alapján a Kello utal a fenntartónak, amely „saját belátása szerint” rendelkezik ezzel az összeggel – írta Rétvári. Tehát a tankönyvfelelősök közvetlenül az intézményektől, illetve fenntartóktól kaphatnak alap- vagy extra juttatást, ennek „egy forrása” a Kello által utalt háromszáz forint.