Belföld
Emelnék az agrároktatás színvonalát
Közösségi képzési központ indulhat Salgótarjánban, Kisvárdán, Sátoraljaújhelyen, Ózdon, Hatvanban és Székesfehérváron is

Palkovics László emlékeztet arra, a rossz PPP-konstrukciók kiváltása jelentős megtakarításokat eredményez majd az intézmények üzemeltetésében.
A közelmúltban bejelentett átalakítások célja, hogy az új szerkezetben az intézmények szakmai és költséghatékonysági szempontból egyaránt jobban működjenek – hangsúlyozta online fogadóóráján Palkovics László felsőoktatási államtitkár. Szerinte hibás az a megközelítés, hogy csak a struktúraváltás miatt növelni kellene a felsőoktatás költségvetését. Emlékeztetett ugyanakkor arra, jövőre és 2017-ben évente tizennyolcmilliárd forintot fordítanak a rossz PPP-konstrukciók kiváltására, ezzel jelentős megtakarítások érhetők el az intézmények üzemeltetésében. „A kiváltások egy része éppen a struktúraváltás révén válik lehetővé” – tette hozzá.
Az intézményrendszer átszervezésével kapcsolatban Palkovics László közölte, az egyetemek projektcsoportjai elkészítik javaslataikat, bevonva a hallgatói önkormányzatokat is. Az államtitkár a távirati iroda tudósítása szerint megerősítette: a hallgatók az átalakítások után azon a campuson fejezhetik be tanulmányaikat, ahová jelentkeztek, a diplomájukban pedig mindkét intézmény neve szerepel majd.
A felsőoktatási képzési központokkal összefüggésben tájékoztatott, több várossal zajlanak az egyeztetések. Ezek között említette Salgótarjánt, Kisvárdát, Sátoraljaújhelyet, Ózdot és Hatvant, valamint hogy a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérváron tervezi közösségi képzés indítását. A központok várhatóan a jövő év szeptemberétől működnek majd. Az intézményátalakítások után nem szabadulnak fel szakemberek – szögezte le –, hiszen a feladatmennyiség nem változik, sőt a közösségi intézményekben további oktatók alkalmazására is szükség lesz.
Arról, hogy megszületett-e a kormánydöntés, miszerint a Testnevelési Egyetem új campust kap, és elköltözik jelenlegi helyéről, úgy nyilatkozott, egyelőre az előkészítő tevékenység folyik, több lehetőséget vizsgálnak, az ősszel lehet erről kormánydöntés. Az agrárképzés átalakításával kapcsolatban kiemelte, folyamatosan konzultáltak a szakmai szervezetek ebben a kérdésben, az integrációval az agrárkamara is egyetért. „A felsőoktatási államtitkárság kidolgozta az új oktatói bérstruktúrát, de még egyeztetnek róla” – jegyezte meg.
Bár a Földművelésügyi Minisztérium egyetért az agrár-felsőoktatásban tervezett intézményszerkezeti átalakításokkal, költségvetési kérdésben azonban – úgy tűnik – nem osztja az államtitkár véleményét. Tegnap kiadott közleménye szerint a tárca szükségesnek tartja, „hogy a közeljövőben a finanszírozás tekintetében is olyan változások következzenek be, amelyek az agrár- és élelmiszer-gazdasági képzések megerősítését és a színvonal emelkedését szolgálják”.
A minisztérium emlékeztet arra, hogy a Tessedik Sámuel Agrárszakképzési Koncepció végrehajtását a minisztérium elkezdte, „a középfokú képzésben végrehajtott integráció és az intézmények szakmai kínálatának összehangolása egyaránt szolgálja az ágazat és a diákok érdekeit is”. Így az agrár-felsőoktatásban is szükséges az integráció és a képzési kínálat összehangolása – közölte, megjegyezve, fontos előrelépésnek tartja a duális rendszer bevezetését, mivel az gyakorlatiasabbá teszi a képzést.