Belföld

Emelkedő bérek a felsőoktatásban

Rétvári: A versenyképes tudáshoz elengedhetetlen a nyelvismeret, a támogatások célja, hogy a nyelvtanítás is hatékonyabb legyen

Nemcsak a tizennégyezer oktató-kutató bérét emelték – tavaly tizenöt, idén öt százalékkal –, hanem azt is biztosították, hogy senki ne keressen százötvenezer forint alatt a felsőoktatásban.

felsőoktatás 20170213
Motivált oktatókra van szükség (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

Idén öt százalékkal nőtt a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók bére, az érintettek a napokban kapták meg magasabb fizetésüket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján a távirati iroda tudósítása szerint. Rétvári Bence felidézte, hogy tavaly januárban kezdődött béremelés a felsőoktatásban, akkor ez tizenöt százalékos illetménynövekedést jelentett. A folyamat jövőre tovább folytatódik újabb ötszázalékos emeléssel – tette hozzá. Egy egyetemi tanár korábban 437 ezer forintot keresett, ez tavaly 503 ezerre, idén januártól 528 ezerre nőtt, jövőre pedig 554 ezerre emelkedik. Míg egy adjunktus a béremelési program előtt 218 ezer forintot kapott, tavaly már 251 ezret, idéntől 264 ezret, és ez jövőre 277 ezerre nő. A tanársegédek 175 ezer forintos fizetése mindeközben tavaly 201 ezerre, idén 211 ezerre módosult, jövőre pedig 221 ezer lesz. Nemcsak a tizennégyezer oktató-kutató bérét emelték, hanem azt is biztosították, hogy senki ne keressen százötvenezer forint alatt a felsőoktatásban.

Beszélt arról is, hogy 2010 előtt a forráskivonások következtében nehéz helyzetbe került a szektor, sokakat létbizonytalanság, motiválatlanság jellemzett. Az adósságokat eredményező PPP-konstrukciók jó részének tavaly decemberi kiváltásával és a kancelláriarendszerrel azonban a kormány megteremtette a stabil gazdálkodás alapjait – hangoztatta Rétvári, hozzáfűzve, a stabil gazdálkodáshoz többlettámogatásokat is adtak. Példaként a struktúraváltási alapot említette, amely milliárdokkal segítette, hogy az intézmények módosítsák az adósságot termelő egységeiket, folyamataikat.

A felsőoktatási felvételi középfokú nyelvvizsgához kötésével kapcsolatban az államtitkár elmondta, ötéves felkészülési időt adott a kormányzat, hogy a B2-es szintű nyelvtudás követelmény legyen, a rendszert ugyanis csupán 2020-tól vezetik be. Rétvári szerint a versenyképes tudáshoz elengedhetetlen a nyelvismeret, azért támogatják jobban a szektort, hogy a nyelvoktatás is hatékonyabb legyen.