Belföld

Előkészületek az iskolakezdéshez

„A rendszerváltozás óta soha ennyi gyermek nem jutott ingyentankönyvhöz”

A szakgimnáziumi kerettanterv részletesen leírja a komplex természettudomány tantárgy tematikáját, az Okosportálon „tanári eszközcsomagokat” tesznek közzé segítségül.

Nincs csúszás a rendszerben, hiszen július elsejére megszületett a vonatkozó kormányrendelet, az ötvennyolc tankerületi központ alapító okiratai novemberre elkészülnek, kiválasztottuk a központok vezetőit, akik már szervezik a csapatukat – mondta az állami intézményfenntartó elnöke a Magyar Időknek. Pölöskei Gáborné közölte, a múlt héten szétosztották a tankerületek között azt a pénzügyi keretet, amely zökkenőmentessé teszi az iskolakezdést, illetve a működést januárig. Hamarosan „fenntartói roadshow” indul, amelyen végigjárják a tankerületeket, hogy találkozzanak valamennyi iskola vezetőjével. Pölöskeiné beszélt arról is, hogy gyakorlatilag már nincs szállítói, illetve bértartozása a Kliknek, és megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzati működtetésű köznevelési intézmények átvételéről.

Az iskolakezdéssel kapcsolatos pártnyilatkozatok sorában tegnap a DK következett, szerintük normatív állami támogatással kellene segíteni a családokat, az ingyentankönyv-program még kevés, hiszen a többi tanszert meg kell vásárolni. „Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt több száz iskolát zárt be, folyamatosan pénzt vett el az iskoláktól, a pedagógusoktól, és sorozatos megszorításokkal sújtotta a családokat” – reagált a Fidesz, rámutatva, „a rendszerváltozás óta soha ennyi gyermek nem jutott ingyenes étkezéshez és tankönyvhöz, mint most”.

Az ellenzéki bírálatok jelentős része érinti az átalakuló szakképzést, felróva a kapkodást és a bizonytalanságokat. Az új kerettantervek azonban már hozzáférhetők az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) honlapján, így a szakgimnáziumok számára előírt tantárgyi struktúrák és óraszámok is. Kritikus pont az új, „komplex természettudomány” tantárgy, amelyhez még nem készült tankönyv, viszont a kerettanterv részletesen, óraszámra lebontva tartalmazza a különböző tematikai egységeket, fejlesztési követelményeket, kulcsfogalmakat, illetve megjelöli a más tantárgyakhoz való kapcsolódási pontokat is. Emellett a „Fejlesszük együtt!” program részeként az OFI a Nemzeti Köznevelési Portálon „tanári eszközcsomagokat” tesz közzé, amelyek „egy-egy természeti jelenséget járnak körül a biológia, fizika, kémia, földrajz megközelítésmódjainak ötvözésével”.


Új útmutatók a pedagógusminősítésben

Megjelentek a Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozatok elérését célzó minősítési eljárásokat szabályozó útmutatók az Oktatási Hivatal (OH) honlapján, és az érintetteket elektronikus levélben is tájékoztatják. A két új útmutató „lépésről lépésre iránymutatásul szolgál az eljárás egyes fázisaiban végzendő feladatok tekintetében mind a minősülő pedagógus, mind a minősítő bizottság tagjaként részt vevő szakértők számára” – közölte a hivatal. A mesterpedagógusi tevékenységek lehetőséget teremtenek arra, hogy azok, akik eddig is végeztek innovátori, intézményvezetői, szakértői, szaktanácsadói tevékenységet, önmagukat kiteljesítve komplexebb módon támogassák a köznevelési rendszer fejlődését mesterprogramjuk majdani megvalósítása során. Az általuk végzett tevékenység hosszú távon helyi, területi, országos szinten a nevelési-oktatási rendszer pozitív változásait eredményezi majd – hangsúlyozta az OH. A magasabb fokozat elérése és folyamatos megújítása egyben a pedagógus számára is pozitív visszajelzés nemcsak szakmailag, hanem anyagilag is.