Belföld
Élményszerű sportprogramok az iskolákban
A Testmozgás az Iskolában (Te Is) elnevezésű, hétszázmillió forint uniós támogatású projekt keretében diák önkéntesek segítenek az élményszerű sportprogramok megtervezésében és lebonyolításában. A Klik tájékoztatása szerint a „Te Is” legfőbb célja, hogy olyan gyerekeket ösztönözzön részvételre, akik hátrányos helyzetű települések iskoláiban tanulnak, vagy maguk is hátrányos helyzetben vannak. „A mozgás, illetve a mozgáskultúra fejlesztésével a gyerekek közösségi élményeket szerezhetnek, miközben megtapasztalhatják a csapatmunka fontosságát, tapasztalatokhoz juthatnak saját határaikról, képességeikről, s ezáltal egyedülálló lehetőséget kapnak arra, hogy egészséges felnőttekké váljanak. A játékszervezés és a programalkotás színesíti az iskolai élet mindennapjait, és növeli a mozgáslehetőségek számát” – írja közleményében a Klik.
A program koncepcióját a Magyar Diáksportszövetség készítette el, emellett gondoskodott edzők, mentorpedagógusok képzéséről is. A tanítási órákon kívüli foglalkozásokhoz a projektben részt vevő iskolák sport- és szabadidős, valamint az élmények rögzítésére szolgáló multimédiás eszközöket is kapnak.