Belföld
Ellentmondásos követelések
Nem akar részt venni a politikai harcban a legitim Országos Diák Tanács

(Fotó: Varga Imre)
Elfogadta a Független Diákparlament egyeztetési kezdeményezését az Országos Diák Tanács (ODT), ám a találkozóra csak a kampányidőszak, illetve az országgyűlési választások után, április közepén kerül majd sor – ez utóbbiról is szavazással döntöttek az ODT tagjai, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár tájékoztatása szerint. Maruzsa Zoltán egy tegnapi háttérbeszélgetésen felidézte, a Facebookon szerveződő, Független Diák parlament (FDP) nevű csoportosulás tárgyalást kezdeményezett a köznevelésben részt vevő diákok megyei küldöttgyűlésein megválasztott delegáltakból álló Országos Diák Tanáccsal, mivel az ODT által megfogalmazott ötvenpontos és az általuk összeállított nyolcvanpontos – később tizenkét pontosra rövidített – javaslatcsomag között sok átfedés van. Az ODT múlt heti ülésén döntött a kérdésről: várja a FDP hat képviselőjét, kikötése azonban, hogy a delegáltak aktív tanulói jogviszonnyal rendelkezzenek, vagyis legfeljebb középiskolások lehetnek – Maruzsa rámutatott, például a legutóbbi diáktüntetés szervezésében jeleskedő Gyetvai Viktor már másodéves egyetemista.
A facebookos szervezet tizenkét pontjával kapcsolatban hangsúlyozta: miközben általánosságban döntési szabadságot követelnek az intézmények és a pedagógusok számára, sok kérdésben a jelenleginél szigorúbb központi szabályozást várnak el, tehát rendkívül ellentmondásosak a javaslatok. A kötelező óraszámok maximumának csökkentésére vonatkozó pont teljesítése például ellehetetlenítené az ország kiemelt tehetséggondozó intézményeit – „elit iskoláit” –, a magasabb óraszámokkal mindig a szülők vagy a diákok igényeit igyekeznek kielégíteni. A névtelen tanárértékelő rendszer bevezetésével kapcsolatban Maruzsa közölte: ezt előbb a pedagógus-szakszervezetekkel és a Nemzeti Pedagógus Karral kellene egyeztetnie az FDP-nek.