Belföld

Elismerés a közigazgatási terveknek

Az ellenzéki pártoknak nem tetszik, az ügyvédek üdvözlik a törvényjavaslatot

A Magyar Ügyvédi Kamara üdvözli, hogy a kormány benyújtotta az Országgyűléshez a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatot.

A távirati irodához tegnap eljuttatott közleményük szerint az előterjesztés többéves előkészítésében ügyvédek is részt vettek, és javaslataik jelentős részét figyelembe vették. Hozzáfűzték, az új szabályozás az ügyvédi hivatásrend elé az eddigieknél is magasabb szakmai követelményeket állítana, amelyeknek az ügyvédi kar – a kamarák által szervezendő továbbképzések segítségével – eleget tud tenni.

Ismert, a múlt pénteken nyújtották be az Országgyűlésnek a törvényjavaslatot. Trócsányi László igazságügyi miniszter ennek kapcsán azt mondta, a cél olyan perrendtartás megteremtése, ahol az eljárásban azok, akik a bíróság előtt eljárnak, nagyfokú felelősséget viselnek, fontos a perelhúzódások megakadályozása. Szintén kiemelte, széles körű konzultációt folytattak a szabályozásról, megalapozott munka folyt a minisztériumban, a 2013 óta zajló folyamat eredménye a törvényjavaslat. Ennek része, hogy létrehoznának egy önálló közigazgatási felsőbíróságot, amely azonban a Kúria alá tartozna. Az ellenzék emiatt támadta a koncepciót, mondván, a kormány pártkatonákkal akarja feltölteni ezt az ágazatot.

Pénteken négy párttal egyeztettek a témában, a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviseltette magát, az MSZP nem. A tanácskozás után a Fidesz közölte, a javaslat célja a közigazgatás hatékonyabb működése, és sajnálatosnak nevezték, az MSZP arra sem vette a fáradtságot, hogy részt vegyen a többpárti egyeztetésen, és úgy közölt valótlanságokat az igen terjedelmes tervezetről, hogy azokat vélhetően el se olvasta.