Belföld
Együtt maradnak a wallenbergesek
Az iskolabezárások ellen is szervezi tüntetését a szabad oktatás csoport
Jó híréhez méltó körülmények közé költözik majd a fővárosi Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tegnap a köztelevízió híradójában. A tárcavezető közölte, az iskolának azért kell kiköltöznie az épületből, mert az a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának része. Hangsúlyozta ugyanakkor, szeretné megnyugtatni a tanulókat és a diákokat: végleges döntés még nem született. Olyan megoldásban érdekeltek, hogy az ottani pedagógiai munka és teljesítmény ne kerüljön méltatlan körülmények közé – szögezte le a miniszter. „Engedjék meg, hogy együtt maradva máshol folytathassuk” – ezt kéri a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola közössége kompromisszumra törekedve, bár a hétfő délutáni „rendkívüli szülői fórumon” sokan hangoztatták, hogy ragaszkodnak a nemrég felújított, Ludovika téri épülethez. A fenntartó nemrég arról tájékoztatta az intézményt, hogy a kormány március 18-i döntésén elfogadta az iskola jogutóddal történő megszüntetéséről szóló „jelentést”. Ennek alapján az intézmény jogutódja a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola lenne, a szakképzési feladatok egy részét pedig másik öt fővárosi oktatási intézmény venné át. „Az iskola véleményezésre jogosult szervezeteinek legkésőbb április 30-ig kell kialakítani véleményüket az átszervezéssel kapcsolatban” – áll a tájékoztatásban. Kérdés, módosulhat-e a terv a heves tiltakozás hatására. A miniszter nyilatkozata alapján erre van esély.
Az újpalotai Neptun Általános Iskola alacsony kihasználtság miatt tervezett bezárásáról sincs még végleges döntés, a kérdésről ma tárgyal a helyi képviselő-testület. Mindkét intézmény ügyét – s emellett a felsőoktatás tervezett átszervezése elleni tiltakozást – zászlajára tűzte az április 26-i demonstrációt szervező Szabad Oktatást csoport. Azt ígérik, hogy a vasárnapi akció „nem az unalmas felszólalók tüntetése lesz, itt Ti, résztvevők lesztek a középpontban”. Közölték, „bárki elmondhatja a színpadon, vagy leírhatja egy papírra, mit szeretne, amit később közzéteszünk az esemény oldalán. Ezért mindenki hozzon tollat magával!” A csoport a Humán Platform tagszervezete, a Humán Platform pedig a Krétakör Alapítvány „országos szervezetfejlesztési” projektje, amelyet a Norvég Alap támogat.