Belföld

Egyre több a csalódott tüntető

A szombati demonstráció legnagyobb sikereként értékelik, hogy ismét játssza a Wellhello számait a Petőfi rádió

Ellenzéki összefogást, civil szerveződést, azonnali közös cselekvést sürgettek a szombati tüntetés szónokai. A 2.0 Mi vagyunk a többség című, a Kossuth térről induló demonstráció végállomásán, a Szabad Sajtó útján a felszólalók arról beszéltek, hogy egységes Magyarországra van szükség.

tuntetes
Vannak, akik azt szorgalmazzák, hogy az ellenzék ne üljön be a parlamentbe (Fotó: Bodnár Patrícia)

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere azt mondta: a nép a választáson leváltotta az ellenzéket, és igaza volt, mert nem voltak képesek az összefogásra. Az új ellenzéket a tüntetés résztvevői és szimpatizánsaik jelentik, egyetlen pártnak sincs annyi tagja, mint ahányan támogatják a demonstrációt – tette hozzá. Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője a civilekért aggódott, a Független diákparlamentes Gyetvai Viktor pedig arról beszélt, hinni kell, hogy elég ez a tömeg a változáshoz, amely az utcán kezdődik, de nem ott ér véget. Gulyás Balázs, a szocialista Gurmai Zita fia bejelentette, hogy május 8-án a parlament alakuló ülésekor ott lesznek a Kossuth téren.

A tüntetők, a demonstráció közösségi oldala szerint, továbbra is rendkívül megosztottak: egy részük szerint semmit sem értek el, és békés eszközökkel nem is fognak, mások fontos eredményként értékelik, hogy ismét játssza a Petőfi Rádió a Wellhello dalait – korábban az terjedt el, hogy Fluor Tomi tiltólistára került „sorosozás” miatt. A wellhellós „örömhírt” több kommentelő cinikusan fogadta: „A Wellhellót én is betiltanám de miköze ennek bármihez?”, „Egy slágereket koppintó tini divatzenekar reklámjára használni a Demokráciáért gyülekező emberek tájékoztatását , összefogását szégyen s bűn.” „Bravó!!!!! Elértük a tüntetéssel, hogy Welhell… (tököm tudja mit) játszanak a rádióban.” „Ennyit tudtatok elérni????! És mi lesz Orbán és a Fidesz elzavarásával???” Stb.

Sokatmondó az egy tüntető által – a diktatúrát bizonyítandó – „a rendőri zaklatásról” megosztott videofelvétel, amelyen szabályos igazoltatás látható, a rendőrök pedig udvariasak, annak ellenére, hogy az igazoltatott nő „Orbán csicskáinak” nevezi őket, és azt mondja róluk, hogy „már nincs sok hátra, amikor majd ők lesznek zaklatva”.