Belföld
Egy újabb hálózatépítő alapítvány
Dollár- és eurótízezreket költöttek a munkatársak és szakértők díjazására, eddig mindössze négy helyi szervezet alakult

Amint azt megírtuk: George Soros Nyílt Társadalom Alapítványai (Open Society Foundation) több mint egymilliárd forinttal támogattak tavaly Magyarországon működő szervezeteket. Tegnapi lapszámunkban áttekintettük a legnagyobb pályázati összegek nyerteseit, most pedig egy kisebb, „csupán” huszonötezer dollárral segített társasággal foglalkozunk, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvánnyal, amely „a civil szervezetek sokszínűségét bemutató” kampányra és hálózatépítő tevékenységre kapta a pénzt.
Az alapítványt 2014-ben jegyezte be a Fővárosi Törvényszék „kulturális tevékenységre”, a beszámolójában rögzített közhasznú tevékenységének megnevezése viszont „társadalmi innováció, programfejlesztés”, „pénzügyi és szakmai támogatás”, „informális közösségek, civil szervezetek”. Két programja a magyar civil szervezetek tevékenységét bemutató MACI kampány és a KözösALAPON projekt. A KözösALAPON program célja a közösségi alapítványi koncepció népszerűsítése, a közösségi alapítványt indítani szándékozó helyi csoportok támogatása és a már működő közösségi alapítványok segítése. A közösségi alapítványok „a cselekvés új intézményei”, amelyek „aktív cselekvéssé formálják a lokálpatriotizmust”, „2017 a közösségi alapítványok éve lesz” – olvasható a honlapon. A közösségi alapítványok adományokat gyűjtenek, majd pályázatokon szétosztják azokat helyi projektekre. Az első, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány 2011-ben jött létre, 2016 végére még három alakult: a Dunakanyar Szolgálat Közösségi Alapítvány, a Pécsi Közösségi Alapítvány és a miskolci Térerő Közösségi Alapítvány Városunkért.
A KözösALAPON munkatársai között van Scsaurszki Tamás, a ferencvárosi szervezet alapítója, aki korábban az Autonómia Alapítványnál és a Charles Stewart Mott Alapítványnál is dolgozott, valamint Benedek Gabriella, a ferencvárosi szervezet és a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány kurátora, a – szintén a Norvég Alap által támogatott – Közösségfejlesztők Egyesületének tagja, valamint Kovács Edit genderkutató. A programot a Norvég Civil Támogatási Alap korábban 98 ezer euróval támogatta, a C. S. Mott Alapítvány pedig százezer dollárral. Az eddig elköltött összeg hetven százalékát a munkatársak és szakértők díjazására fordították.
Mind a KözösALAPON, mind pedig ferencvárosi és pécsi szervezete csatlakozott a civil törvény módosítása elleni, Hősök vétója elnevezésű, április 12-i fővárosi demonstrációhoz.
Az ügyvédi kamarák és a Helsinki Bizottság
A Fidelitas elfogadhatatlannak tartja, hogy a Soros által pénzelt szervezetek veszélyeztetik a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, és a helyzet tisztázása érdekében kérdésekkel fordul Bánáti Jánoshoz, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökéhez, valamint Réti Lászlóhoz, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökéhez – derül ki a Fidelitas weboldaláról. A szervezet alelnöke, Szabó Krisztián Szilárd által tartott szerdai sajtótájékoztató összefoglalója megemlíti: az elmúlt napokban a Tuzfalcsoport.blogstar.hu oldalon tényfeltáró írás jelent meg arról, hogyan szövi be George Soros hálója a magyar igazságszolgáltatást, és hogy a közvetve a Soros által pénzelt Magyar Helsinki Bizottság feltűnően jó kapcsolatot ápol az országos és fővárosi ügyvédi kamarával. A kérdések a Magyar Helsinki Bizottsággal való partnerségre, az ügyvédképzésre, az adatkezelésre és a migránspolitikára vonatkoznak. (VA)