Belföld
Egy minden eddiginél veszélyesebb határozat
A Fidesz kezdeményezi, az Országgyűlés tárgyalja meg az Európai Parlament legutóbbi, „migránspárti” állásfoglalását

Kijelentette, az ellenzék pártjai készek arra, hogy a magyar társadalom ellenében hatalomra kerüljenek, és megfeleljenek Soros Györgynek és Brüsszelnek. Ha ez ellenzéken múlna, Magyarország bevándorlóországgá válna – szögezte le Puskás, aki szerint ezért is nagyon fontos, hogy december 1-jéig minél többen töltsék ki és küldjék vissza a konzultációs kérdőíveket.
Az ellenzék magatartását jól jellemzi Molnár Csabának, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjének a kvóta létezését tagadó kijelentése egy héttel azt követően, hogy Brüsszelben megszavazta azt az állásfoglalást, amely a Soros-terv számos pontját tartalmazza, így többek között a kötelező, felső korlát nélküli kvótát is. A másik „Gyurcsány-párti” politikus, Niedermüller Péter is megszavazta ezt a javaslatot, hasonlóan az MSZP-s Szanyi Tiborhoz és Jávor Benedekhez, a Párbeszéd politikusához – emlékeztetett Puskás.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte, „Soros György szövetségesei és a magyar baloldal” támogatásával egy minden eddiginél veszélyesebb migránspárti határozat született. A Fidesz kezdeményezi, hogy az Országgyűlés tárgyalja meg az Európai Parlament azon legutóbbi állásfoglalását, amelynek több pontja véleményük szerint a Soros-terv több pontjának végrehajtását vetíti előre. A brüsszeli döntésben ugyanis benne van a kötelező felső korlát nélküli betelepítési kvóta, az EU-ba lépő migránsok automatikus elosztása, a gazdasági migráció legalizálása, a kiszélesített és felgyorsított családegyesítés, a Soros-féle NGO-k bevonása a nemzetközi eljárásokba, a nemzeti hatáskörök szűkítése és a betelepítést elutasító országok megbüntetése – sorolta.
Puskás Imre: Ha az ellenzéken múlna, hazánk bevándorlóországgá válna
Fotó: Fidesz.hu