Belföld

Egészséges táplálék a gyermekeknek

Fejleszteni kell a közétkeztetést ellátó konyhákat, jövőre is lesz pályázat

Folyamatosan növekszik a gyermekek étkeztetésére szolgáló költségvetési összeg, szeptembertől az óvodások kilencven százaléka ingyenesen kap enni, és életbe lép a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet.

Intézményi gyermekétkeztetésre idén kétszer akkora összeget, huszonkilencmilliárd helyett ötvennyolcmilliárd forintot fordítunk, mint 2010-ben, és a szociális nyári gyermekétkeztetés támogatását is huszonöt százalékkal, 2,4 milliárdról hárommilliárdra emeltük öt év alatt – emlékeztetett Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában az Emmi parlamenti államtitkára. Rétvári Bence hozzátette, jövőre a teljes gyermekétkeztetésre fordított összeg már 71,7 milliárd forint lesz, ami két és félszerese a 2010. évinek.

Szeptember elsejétől három és félszeresére – 92 ezerről 321 ezerre – nő a bölcsődében és óvodában ingyenes étkezésre jogosult gyermekek száma, mivel a jelenleg fél áron étkezők – például a nagycsaládosok – is mentességet kapnak, továbbá azoknak sem kell fizetniük, akiknek a családjában az egy főre eső nettó jövedelem a minimálbér százharminc százalékát (89 408 forint) nem haladja meg. Ez idén összesen 3,5 milliárd, 2016-ban tizenkét-tizenhárom milliárd forint megtakarítást jelent majd az érintett családoknak.

Ahhoz azonban, hogy nap mint nap egészséges ételek kerüljenek a gyerekek tányérjára, szükség van a közétkeztetést ellátó konyhák fejlesztésére – figyelmeztetett az államtitkár. Az idei és a jövő évi költségvetésben egy-egy milliárd forint keretösszegű pályázat segíti az önkormányzatok ilyen irányú infrastrukturális fejlesztéseit.

Rétvári Bence emlékeztet arra is, a tavaly hozott, a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásait szeptember elsejétől alkalmazni kell, ennek eredményeként az étrend változatosabb lesz, növekszik a tej és tejtermékek, zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonatermékek aránya, kisebb lesz az ételek só-, cukor- és zsírtartalma, folyadékpótlásra pedig csak egészséges italok adhatók. Fontos kitétel az is, hogy az összetevők lehetőleg helyben beszerezhetők és idényjellegűek legyenek.

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzéseinek tapasztalatai alapján a közétkeztetés általában biztonságos, emellett pedig „ha az ételkészítés helye egybeesik a fogyasztás helyével, jóval magasabb arányban bizonyul az étel átlag feletti minőségűnek”. Rétvári Bence kiemelte a mintamenza programot mint az egészséges közétkeztetést szolgáló sikeres kezdeményezést.


Nőtt az iskolagyümölcs program kerete is

Az iskolatej programban annak bevezetésekor – 2004-ben – közel négyszázezer gyermek vett részt, 2010-ben azonban már csupán 142 ezer. Ekkor a szabályozást átalakították, emelték a nemzeti támogatás mértékét, így 2014-ben már 1,8 milliárddal járult hozzá a központi költségvetés a programhoz, az ellátott gyermekek száma ismét négyszázezerre nőtt, az idén pedig elérte a négyszázötvenezret – derül ki a földművelésügyi miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Az iskolagyümölcs programról Fazekas Sándor közölte, indulásakor, 2009-ben az iskolák hetven százaléka csatlakozott, ekkor 1,1 milliárd forint állt rendelkezésre e célra, a keret a következő évtől európai uniós forrásokkal növekedett, 2013-ban pedig már 2,8 milliárdos volt. Jelenleg az iskolagyümölcs programban 552 ezer gyermek vesz részt, „a további bővüléshez a kedvezményezettek és a szállítók aktív részvétele, valamint további források bevonása szükséges” – írta a miniszter.